A páneurópai FTSE Eurofirst 300 index 0,29 százalék, az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,32 százalék emelkedéssel kezdte a pénteki kereskedést.
Londonban 0,35 százalék erősödéssel nyitott az FTSE-100 index, a frankfurti DAX 0,25 százalék emelkedéssel kezdett, Párizsban pedig 0,28 százalékkal nyitott magasabban a CAC-40 index.
Kapcsolódó
Madridban 0,02 százalék, Milánóban 0,16 százalék volt az index kezdeti emelkedése. (Csütörtökön még estek az indexek.)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 51,69 pontos csökkenéssel, 35 983,77 ponton nyitott pénteken. A csütörtöki záró értékéhez képest 0,14 százalékkal gyengült - írja az MTI.
Forrás: Stocksnaps
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
A szemüveg már a múlté? Zöld utat kapott az új csodaszemcsepp
Orosz tengeralattjáró a Szicíliai-szorosban: olasz kémrepülőgép figyeli a Krasznadart
Nyakunkon a kőkemény válság? Tömeges kirúgási hullám söpör végig a határmenti autógyárakon
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Nyomasztóan kemény évek jönnek az ingatlanpiacon, brutális számokat kellene hozni
Nem várt fordulat, ilyen időjárással zárhatjuk az óévet
Túl messzire mentünk Moszkvában? 2025 után már nem biztos, hogy van visszaút
Vonatozók, figyelem: nagy felfordulás jön, átépítés indul a Keletiben