A részvénypiac forgalma 15,5 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

Józsa Bence, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője az MTI-nek elmondta, hogy az OTP esése húzta le a BUX-indexet.

A bankpapír 9 milliárd forintos forgalom mellett 1,59 százalékkal gyengült, ami az elemző szerint azzal magyarázható, hogy a nemzetközi hitelminősítő, a Standard & Poor's rontott az OTP adósminősítésén. Ez pedig „megágyazott” a magyar tőzsdei hangulatnak is, hiszen a BUX legnagyobb komponense az OTP.

  • Mol árfolyama 20 forinttal, 0,74 százalékkal 2682 forintra csökkent, 2,0 milliárd forintos forgalomban.
  • Az OTP-részvények ára 175 forinttal, 1,59 százalékkal 10 825 forintra esett, forgalmuk 9,0 milliárd forintot tett ki.
  • Magyar Telekom árfolyama 10,5 forinttal, 2,83 százalékkal 382 forintra erősödött, forgalma 335,5 millió forint volt.
  • Richter-papírok árfolyama 45 forinttal, 0,56 százalékkal 8110 forintra nőtt, a részvények forgalma 3,9 milliárd forintot ért el.

A BUMIX 3627,16 ponton zárt kedden, ez 41,34 pontos, 1,13 százalékos csökkenés a hétfői záráshoz viszonyítva.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!