Pénteken a BUX 561,56 pontos, 0,89 százalékos emelkedéssel,
63 628,13 ponton, újabb történelmi csúcson zárt. Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője kommentárjában
kiemelte: a vezető részvények közül az OTP árfolyama elérheti a 17 ezer
forintos szintet, felette 17 270 forintnál adódhat a következő ellenállás.
Pénteken Az OTP-részvények ára 110 forinttal, 0,65 százalékkal, 16 930 forintra
nőtt, forgalmuk 8,5 milliárd forintot tett ki.
Az elemző szerint a Mol jegyzése a 2840 forintos ellenállást
próbálhatja áttörni, amennyiben sikeres lesz a kísérlet, nagyobb tér nyílhat
felfelé. A Mol 32 forinttal, 1,14 százalékkal, 2838 forintra erősödött, 1,4
milliárd forintos forgalomban a múlt hét utolsó kereskedési napján.
A Richter áttörte a
9150 forintos szintet, a következő ellenállás 9420 forintnál adódhat. Pénteken
a Richter-papírok árfolyama 90 forinttal, 0,98 százalékkal, 9230 forintra
erősödött, a részvények forgalma 1,5 milliárd forintot ért el.
A Magyar Telekom a 733 forintnál húzódó ellenállást
teszteli, a következő szint 750 forint közelében húzódik. A Magyar Telekom
árfolyama 11 forinttal, 1,53 százalékkal, 731 forintra emelkedett, forgalma 1,1
milliárd forint volt múlt pénteken.
