A Napi Gazdaság cikke
A hét elején még határozottan optimista hangulat alaposan megfordult a hét második felére. Ami az okokat illeti, leginkább az általánosság szintjén mozognak az elemzések: a kockázati étvágy/hajlandóság csökkenése, régiós hatások, s hasonló, a válság kezdete óta unalomig ismételt sablonok, varázsszavak bukkannak fel a szaksajtóban.
Lehet persze pszichológiai tényezőkkel magyarázni egyes piaci folyamatokat (hiszen mi másról lenne szó, amikor makroszinten jószerivel semmi nem történik), azonban a fundamentumok előbb-utóbb utat törnek maguknak - ez lehet a tanulsága a közelmúltban végbement forinterősödést és hozamcsökkenést követő, a múlt hét második felében bekövetkezett mélyrepülésnek. A hazai gazdaság ugyanis nagyszabású terveken kívül eddig nem tudott felmutatni olyan eredményeket, amelyek a nemrég lejátszódott kedvező piaci folyamatokat kellőképpen alátámasztották volna fundamentális oldalról.
Az a tény pedig, hogy a régiós eufória véget ért, láthatóvá tette azt az egyébként senki által korábban sem vitatott tényt, hogy a régión belül Magyarország a kockázati skála felső felében foglal helyet. Ebből következően most, amikor a régió piacai gyengélkedni kezdtek, a forint talán még veszélyeztetettebb, mint társai, s erre egyre többen hívják fel a figyelmet.
Természetesen a továbbra sem kielégítően működő, így a korábbi optimista hangulatból csak elég korlátozottan profitáló magyar állampapírpiac is komoly hozamemelkedésekkel reagált a hangulat változására. Legfőbb jellemzője talán a mostani piaci helyzetnek, hogy igen változékony és az esetenként nagymértékű ármozgások mögött nincsenek igazán okok - ezért tapasztalhatjuk talán azt, hogy akinek hivatásuk, hogy megmagyarázzák az ármozgásokat, jobb híján többnyire a megszokott sémákat citálják.
A három hónapos diszkontkincstárjegyek aukciójára még a viharfelhők megjelenése előtt, kedden került sor. Ezért nem csodálkozhatunk, hogy a hozamszint valamelyest csökkent a megelőző hetihez képest. A jegybanki alapkamattól egy ponttal elmaradó átlaghozam azt a piaci várakozást jelzi, hogy ebben a helyzetben aligha változtat a kamaton a jegybank a közeljövőben. Miért is tenné, hiszen a kamat elég magas (emelni tehát nem kell), a forint viszont nem nevezhető erősnek, így az árfolyam kamatcsökkentéssel való gyengítése igen kockázatos lenne. A tizenkét hónapos diszkontkincstárjegyek aukcióját csütörtökön tartották, amikorra már kedvezőtlen irányba fordultak a dolgok. Ezt nemcsak a 9,79 százalékos átlaghozam jelzi, de az is, hogy 11 ponttal magasabban volt a maximum.
A piaci szereplők tehát igen eltérően ítélték meg, milyen hozamszint mellett juthatnak papírhoz. A két aukción értékesített 80 milliárd forint névértékű papírral szemben a kibocsátó több mint 25 milliárd forint névértékű államkötvényt vásárolt. A visszavásárlással érintett három sorozat 2010-es, 2011-es és 2012-es lejárat volt - a hosszabb papírok iránti bizalmatlanságot jól jelzi, hogy a legtávolabbi, azaz a 2012-es lejáratból kínáltak fel a legtöbbet, s ebből is volt legnagyobb volumenű a visszavásárlás, 10,13 százalékos hozamszint mellett. A rövidebb papírok visszavásárlási átlaghozama 10, illetve 9,75 százalék volt. A legkisebb tételű visszavásárlás a legrövidebb papírból történt, s itt volt legkisebb az eladásra kínált mennyiség is. A hosszabb papírok iránti bizalmatlanság a referenciahozamokon is tükröződik: miközben az éven belüli lejáratok hozamszintje nem változott szignifikánsan, a markáns gyengélkedés napján, csütörtökön az éven túli papíroknál 40-50 bázispontnyi emelkedést találunk.
Kérészéletűnek bizonyult tehát a fundamentumokkal nehezen magyarázható erősödés, akár a forintot, akár az állampapírpiacot tekintjük. Továbbra is a régió általános megítélése dominál, s a legelkeserítőbb, hogy ha ez meg is változna, és - mint annak szükségességét többen hangsúlyozzák - a külföldi befektetők jobban figyelnének az egyes országok sajátosságaira, az csak még rosszabb lenne a magyar piac számára. A kiút pedig nem látszik továbbra sem - sem nemzetközi, sem hazai szinten.
