Quaestor: \"fiktív\" kötvényesek előnyben? Csaknem három hete pattant ki a brókerbotrány, s több mint egy hete tudható, hogy ebben a Quaestor.csoport is érintett. Ma sem egyértelmű azonban, hogy azok, …
Ezért lepődtek meg a forintspekulánsok Sokan számítottak és spekuláltak arra, hogy a választások közeledtével szokásos közérzetjavító intézkedések közt helyet kap majd a forint erősítése is. Az idő előrehaladtával azonban nagyon …
Besokalltak a magyar állampapírok vevői A forintárfolyam és az állampapírok korrekciója talán messze nem elég ahhoz, hogy azt mondhassuk, februárban komoly kockázatok nélkül nyugodtan további 15 ponttal csökkenthető a kamat.
Égszakadást-földindulást vár Magyarországtól a piac Három százalékos kamatláb mellett köszönthettük az új évet – korábban úgy tűnt, ez a kamatcsökkentési sorozat alja. Most azonban már másképp látszik: minden jel arra …
\"Akár 500 forint felett is lehetett volna az euró\" Jól látszik minden grafikonon: múlt hét hétfőn kapott erőre a forint, s az ekkor szerzett erejét tartja most is. Azóta az egyébként szokásos mértékű mozgások …
Most már olcsó az arany, szaladjunk bevásárolni? Folytatta útját lefelé az arany árfolyama, a nagy aranydivat minden jel szerint elmúlt. Érdekes kérdés, mikor mondhatjuk, hogy már elég olcsó ahhoz, hogy konzervatív befektetésként, …
Hogyan adjuk kölcsön az államnak a pénzünket? Ismét némi bizonytalanság mutatkozik az állampapírpiacon, értve ezalatt, hogy a hosszú lejáratú papírok hozamszintje nem követi a jegybanki kamatalakulás trendjét, hanem ellentétes irányban mozog. A …
Most kell aranyat venni a zuhanás után? Trendjében eddig egész évben gyengélkedett az arany, ami a korábbi évek szinte szédítő áremelkedése után akár természetes korrekciónak is betudható. Az igazi sokk az aranypiacot …
Beleszerettek Magyarországba a befektetők - íme, az okok Bár sokak szerint már-már nagyítóval kell néznünk az állampapírhozamokat, hogy lássunk is valamit, azok továbbra is csökkennek. Az optimizmus csalhatatlan jele, hogy nemcsak a hozam …
Matolcsy feladta a leckét - vegyünk-e magyar állampapírt? Csábítóan magas hozamot kínálnak a hosszú lejáratú magyar állampapírok, de csak ezért korántsem életbiztosítás ilyenbe fektetni, hiszen a nem túl távoli jövőben akár kamatemelésre is …