A NAPI Gazdaság által múlt héten készített elemzői felmérés arról tanúskodott, hogy a szakértők nagyjából egyenlő esélyt adtak az alapkamat tartásának, illetve - többnyire 25 bázispontos - csökkentésének, bár az akkori állás szerint hajszállal több esélye volt a vágásnak. A Budapest Economics elemzője, Tóth Illés eleve arra tippelt, hogy csak a két hét múlva esedékes ülésen csökkent a Monetáris Tanács. Mások szerint a közelgő európai választások is befolyásolhatták a tanács döntését. Rebesgetik azt is: nem hanyagolható el, hogy akad olyan MT-tag, aki számára nem lenne közömbös a monetáris lazításon keresztül a gazdaság javuló állapotáról szóló üzenet.
A tartás mellett szólt ugyanakkor a törékeny piaci hangulat, az alacsony likviditás és a gyenge befektetői regionális bizalom.
A hétfői ülésen a Monetáris Tanács minden tagja megjelent, a kamatdöntés és annak indoklása konszenzusos volt. A testületnek már volt információja a délután 5-kor napvilágot látó költségvetési számról, s annak fényében hozta meg döntését. (Mindez azt is jelenti, hogy valószínűleg a vártnál rosszabb adat lát majd napvilágot, s ezért nem lazított az MNB.)
További vágásnak lehet tere, ám ehhez három alapvető feltételnek kell teljesülnie - derült ki Auth Henrik MNB-alelnök szavaiból. Egyrészt javulnia kell a a hosszútávú piaci megítélésnek, másrészt folytatódnia kell a fiskális konszolidációnak, harmadrészt a fizetési mérleg egyenlegében olymódon álljon be javulás, hogy a lakossági fogyasztás növekedési üteme reális szintre mérséklődjön és az államháztartás kiadási oldala is megfelelő módon csökkenjen. Ezek mellett természetesen további, kiegészítő információk is szükségesek ahhoz, hogy megalapozottan lehessen dönteni a kamatokról - vélekedett az alelnök.
Az év végére az elemzők jellemzően 9,5-10,0 százalékos kamatszintet várnak. A szakértők hangsúlyozzák azonban, hogy erre különösebb megrázkódtatás nélküli lefutás esetén van esély. A környezet alakulásában alapvető szerepet játszik az államháztartás állapota. Elképzelhető, hogy a büdzsé csak ősz elején mutat olyan képet, ami kiigazító csomagra sarkallja a kormányt - vélekedett Török Zoltán, a Raiffeisen Értékpapír elemzője. A nemrégiben napvilágot látott jó makromutatók a megszorítások elodázására ösztökélhetnek, annak ellenére, hogy a GDP kedvezőbb alakulása nem menti meg a költségvetést.
