A 809 forinton záró Matáv 3,8 százalékos zuhanását az is magyarázhatja, hogy a Moody's lerontotta a magyar vállalat anyacége, a Deutsche Telekom hosszú és rövid lejáratú adósságainak besorolását. Szintén nagyot esett a CSFB által már csak tartásra javasolt Mol-részvények árfolyama: az elemzők attól tartanak, hogy az infláció megfékezése érdekében a kormány elhalaszthatja a júliusi gázár-emelést. Az olajipari papír kurzusa közel 2,5 százalékkal 4 000 forintra süllyedt, míg az OTP 2,6 százalékkal 14 620-ra esett. A bankkal kapcsolatos az a hírügynökségi értesülés, mely szerint a szlovák fél kevesellné a magyar hitelintézet által az IRB-pakettre ajánlott árat. A vezető gyógyszeripari részvények újra ellentétesen mozdultak el: az Egis 1,6 százalékkal 9 650 forintra emelkedett, míg a Richter 0,9 százalékos gyengüléssel 16 250 forinton zárt. A vegyipar is vegyes képet mutatott, a CE Oil által felvásárolni tervezett BorsodChem papírjai 0,9 százalékkal 5 050 forintra erősödtek, míg a TVK árfolyama közvetlenül zárás előtt beszakadt, azaz 12,5 százalékkal 3 505 forintra zuhant.
