A Mol terjeszkedési tervei körüli bizonytalanság nem tett jót az olajcég árfolyamának, a papírok 0,6 százalékkal 4 100 forintig gyengültek. Az OTP ennél nagyobbat esett, kurzusa 1,6 százalékos eséssel 15 010 forinton landolt. A Matáv felfelé korrigált, s annak ellenére drágult közel 1 százalékkal 841 forintra, hogy egyes megítélések szerint hátrányosan érinti majd az új, egységes hírközlési törvény. A vezető gyógyszercégek részvényei ellentétesen mozdultak el: a Richter 0,6 százalékkal 16 400 forintra emelkedett, míg az Egis 1 százalékkal 9 500-ig süllyedt. A kedden komoly emelkedést felmutató Antenna 1,8 százalékos drágulást tudott felmutatni, ami 2 900 forintos záróárat eredményezett. A nap nyertese a több mint 11 százalékkal 3 150 forintra ugró BIF, illetve a 6 százaékkal 3 870-re emelkedő NABI volt.
