A BUX-ot szinte csak az 1,41 százalékkal 4 315 forintra dráguló Mol próbálta felhúzni, hiszen a Matáv a tegnapival megegyező szinten, azaz 885 forinton zárt, az OTP kisebb, az Egis pedig nagyobb veszteséget szenvedett el, míg a Richter csak szerény mértékben erősödött. A bankpapír 0,39 százalékos gyengüléssel 15 205 forinton, az Egis 1,44 százalékos eséssel 9 560-on fejezte be a napot. A másik nagy gyógyszeripari részvény ezzel ellentétesen mozdult el, azaz 0,31 százalékkal 16 430 forintra erősödött. Száguldott a Humet, árfolyama 10,19 százalékkal 119 forintra ugrott fel. Folytatódott a kárpótlási jegy tündöklése is, bár a néhány perces szárnyalást hamar megakasztotta a mai napra szóló felfüggesztés. A jegy közel 20 százalékkal 446 forintra drágult.
