A fődíjat a Budapesti Corvinus Egyetem You better recycle! csapata vihette el, második lett a Policy designers csapat, a harmadik pedig az Széchenyi István Egyetem Ötlet, maradhat? elnevezésű csapata.
A döntőbe jutott öt csapatnak Zalaegerszeg városára szabott smart city megoldásokat kellett kidolgozniuk és szakértők segítségével tökéletesíteniük - írta az MTI.
Kapcsolódó
A csapatok a jelenleg Magyarországon is zajló fejlesztéseken túl további kreatív ötleteket hoztak olyan témakörökben, mint a napi munkahelyi ingázás problémájának megoldása, az utasforgalmat jelző szoftverfejlesztés, a közüzemi adatok figyelésére és közösségépítésre egyaránt használható közös platform, vagy az okos irodaházakkal és szemléletformálással kapcsolatos egyedi megoldások.
A döntőben ezeket az elgondolásokat kellett egy konkrét város, Zalaegerszeg fejlesztési céljaihoz igazítaniuk. A versenyzők ötleteiből a szakértőkkel közösen továbbfejlesztett tervek beépülnek a következő időszak városfejlesztési folyamataiba.
A háromfordulós verseny nyertesei a T-Systems jóvoltából részt vehetnek az áprilisi Startup Safarin Budapesten, valamint a barcelonai Smart City World Congress kiállításon.
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Bezár a könyvbazár: nem lesz nyitva a Libri ettől a naptól
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Hiába a bankok tiltakozása, megduplázzák az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Óriási fordulat a Liszt Ferenc reptéren: két szolgáltató csap le a taxis jogokra