A Stanford Egyetem legfrissebb kutatása szerint a mesterséges intelligencia jelentősen átalakítja az amerikai munkaerőpiacot, különösen a fiatalok, pályakezdők számára. Az ADP több millió bérszámfejtési adatát elemezve arra jutottak, hogy
2022-höz képest 13 százalékkal kevesebb 22-25 éves dolgozó talál munkát azokban a területeken, ahol az MI könnyen automatizálja a feladatokat, például szoftverfejlesztésben, ügyfélszolgálaton, könyvelésben vagy adminisztratív munkakörökben.
A tapasztaltabb alkalmazottakat, illetve például az ápolókat és egészségügyi dolgozókat, nem tudja kiváltani, ott akár növekedéssel is szembesültek.
A kutatók kiszűrték az egyéb torzító tényezőket, például a végzettséget, a távmunkát és a gazdasági változásokat, és úgy találták, hogy
a változás főleg a belépő szintű pozíciókban, fiatal munkavállalók esetén feltűnő. A fiatalok sebezhetősége abból fakad, hogy lexikális tudásukat, amit az iskolarendszerben sajátítottak el, az MI technológiák egyre gyorsabban képesek automatizálni.
Ezzel szemben a hosszabb ideje dolgozó, tapasztalt munkavállalók tudását, készségeit nehezebb bármilyen technológiával kiváltani – írja a hwsw.
A tanulmány kiemeli, hogy ahol az MI főleg kiegészítő eszközként van jelen (tehát nem automatizál, hanem támogatja az emberi munkát), ott a foglalkoztatottsági mutatók kevésbé változtak, vagy akár stabilizálódtak is. A kutatók szerint hosszú távon érdemes lehet az adórendszert és az automatizáció ösztönzését átgondolni, valamint előnyben részesíteni az MI és ember közötti együttműködésen alapuló munkafolyamatokat. Az MI gyors fejlődése miatt a jövőben további átrendeződések várhatók, ezért
a fiataloknak érdemes automatizációval kevésbé érintett képességeiket fejleszteni, például a kommunikációt és problémamegoldást.
Összességében a kutatás szerint az MI már most is érezhetően szűkíti a pályakezdők lehetőségeit több szektorban, míg a rutinosabb munkavállalók pozíciói tartósabbnak tűnnek, főleg ott, ahol az emberi tényező nélkülözhetetlen.
Megérkezett a mesterséges intelligencia, amely már nem csak segít, de cselekszik is helyettünk
Keleti Arthur kibertitok jövőkutató, az Informatikai Biztonság Napja (ITBN) alapítója szerint az MI-segédek képességei exponenciálisan fognak fejlődni az elkövetkező időszakban, amely új biztonsági, etikai és felelősségi kérdéseket is felvet. A változás nemcsak a technológiai szektort, hanem a munkaerőpiacot, az oktatást és a mindennapi életünket is alapjaiban formálhatja át.AI Summit 2025 – A régió legnagyobb mesterséges intelligencia konferenciája

Legolvasottabb
Hiába a bankok tiltakozása, megduplázzák az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Népszerű teát hívott a fogyasztóvédelem
Óriási kedvezményt kapnak a benzinesek, rég volt ilyen akció
Tüntetéshullám kezdődik: lázadnak a diákok a kormány döntése ellen
Valami történt: Washingtonba rendelték az ukránokat
Megvan a dátum: ekkor utalhatják a 13. és 14. havi nyugdíjat
Orvvadász testvérpárt kaptak el Tapolcán
A hálapénz eltűnt, de jelentkezett egy új probléma az egészségügyben
Összerúgják a port a britekkel is az oroszok, nem fogadják el a morális felelősséget