A piackutató vállalat azzal számol, hogy a tavaly első helyen álló dél-koreai Samsung és a harmadik ugyancsak dél-koreai SK Hynis az idei évi eladások alapján egy hellyel hátrébb csúszik. Eközben a tavaly második helyen álló amerikai Intel tör az élre, a negyedik helyről pedig a harmadikra jön fel a tajvani TSMC.
Az IC Insights prognózisa szerint a Samsung félvezetőgyártó üzletágának a forgalma idén 55,61 milliárd dollár lesz, 29 százalékkal alacsonyabb a tavalyi 78,54 milliárd dollárnál, míg az Intelé 69,83 milliárd dollár a 2018. évi 69,88 milliárd dollár után.
Kapcsolódó
A piackutató várakozása szerint az SK Hynix idei forgalma tavalyhoz képest 38 százalékkal, 22,88 milliárd dollárra esik, a TSMC-é viszont 1 százalékkal, 34,503 milliárd dollárra emelkedik.
Az előrejelzés szerint a legnagyobb forgalmú ágazati cégek sorrendjében a további hat helyen nem lesz változás tavalyhoz viszonyítva: az ötödik a Micron, amelyet a Broadcom, a Qualcomm, a TI, a Toshiba/Kioxia és a Nvidia követ. A Samsung 2017-ben vette át a legnagyobb chipgyártó rangját az Inteltől, amely 1993 óta birtokolta a címet.
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Rekordszintű támogatás: jöhet az alkoholzár
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Káoszba fullad az Eurovíziós Dalfesztivál, ebből nagyon nehéz lesz felállni
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Megvan a dátum: ekkor utalhatják a 13. és 14. havi nyugdíjat
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Hiába a bankok tiltakozása, megduplázzák az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Óriási fordulat a Liszt Ferenc reptéren: két szolgáltató csap le a taxis jogokra
