A fejlesztés hozzájárul majd ahhoz, hogy Magyarország és Közép-Európa egyik legnagyobb élelmiszeripari vállalatcsoportja jobban össze tudja majd hangolni a tagvállalatok - például a Sole-Mizo Zrt., a Pick Zrt., vagy a Csányi Pincészet Zrt.- közötti együttműködést - derül ki az SAP közleményéből.
Az új rendszer a hagyományos, nagyvállalati megoldásoktól eltérő, Facebookhoz vagy Linkedinhez hasonló felülteten teszi lehetővé a hr-folyamatok kezelését. Például az új belépő első napján rendelkezésre állhat a munkavégzéshez szükséges összes eszköz, egyénre szabott információ, így az is láthatóvá válik, hogy milyen adminisztratív lépéseket kell megtennie az adott területen (például orientációs napon, tűzvédelmi oktatáson való részvétel), de egyszerűbbé válik például az éves céltervezés és teljesítményértékelés vagy az utódlástervezés is. Emellett minden adat okoseszközről is könnyen elérhetővé válik.
Kapcsolódó
Hajnal Géza, a Bonafarm csoport HR igazgatója szerint a Bonafarm csoport egy olyan szervezeti, együttműködési és vezetői kultúra kialakítását dolgozik, melyben minden elkötelezett kolléga a legjobb teljesítményre képes és megbecsülve érezheti magát.
A most bevezetett SAP rendszertől három éven belüli megtérülést vár az élelmiszeripari csoport. A felhőtechnológiát kihasználó hr-megoldás várhatóan 2017. év végétől áll szolgálatba a Bonafarmnál - olvasható a német szoftvercég közleményében.
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Bezár a könyvbazár: nem lesz nyitva a Libri ettől a naptól
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Óriási fordulat a Liszt Ferenc reptéren: két szolgáltató csap le a taxis jogokra
Döntött a Fitch Magyarországról: nincsenek jó hírek
Hiába a bankok tiltakozása, megduplázzák az ingyenes készpénzfelvételi limitet