Tóth Ákos Gábor

Közel hárommillió forint egy Beatles-relikviáért

Az árveréseken elképesztő összegeket képesek kifizetni a gyűjtők, nem volt ez másképpen a brit Cameo aukciósház augusztus 5-ei árverésén sem, amikor is egy félórás Beatles-felvételre 9800 fontot, azaz több mint 2,9 millió forintot áldozott egy internetes licitáló. A John Lennon és Paul McCartney nevetgélésével fűszerezett magnószalagért 8 és 12 ezer font (2,4-3,6 millió forint) közötti árat vártak, a csaknem 10 ezer fontos összeg pont az arany középutat képviseli, de azért szép kis summa. Az 1964-es felvételt egy fiatalember találta meg, amikor rendet rakott elhunyt édesapja észak-angliai házának padlásán. A papa évtizedekkel ezelőtt a zeneiparban dolgozott, de ennél többet nem lehet tudni róla, sőt a fiatalember kilétét is titok fedi. A félórás anyag egy részén húsz percen át John Lennon és Paul McCartney beszélget, miközben az "I'll Follow the Sun"-t szerették volna felénekelni. A próba végül sikerült, sőt a felvételen a dal egyhuzamban is hallható. Az "I Feel Fine" és a "Don't Put Me Down Like This" című slágerek különböző verziói is megtalálhatók a szalagon.

A nap idézete

Valós a Transparency International állítása, miszerint Magyarországon intézményesült a korrupció - nyilatkozta a Hírszerzőnek Kovács Árpád, az Állami Számvevőszék elnöke.

Operaházi tervek: csak szordínóban

Hogy a soron következő 11 premier és a repertoár-előadások az alkalomhoz méltó környezetet kapjanak, a szeptemberi kezdésig kicserélik az Operában a színpad deszkáinak felső rétegét, új függönyt varratnak a sokat látott, kissé foszladozó régi helyére. Utóbbi munkálat a civileket meghökkentő "operás" nagyságrendet tükrözi: a függöny csaknem 400 négyzetméternyi szövetből készül. A hagyomány és az újdonság egyszerre lesz jelen a 125. évadban - tájékoztatott Vass Lajos, az intézmény főigazgatója. Az Opera első embere 2006-os kinevezése óta évi 5,3 milliárd forintból gazdálkodhat, amit akkor három esztendőre garantált a kormányzat. "Sajnos ebben az országban a reformokkal mindenki csak addig ért egyet, amíg az ő érdekei nem sérülnek. Az elődeim által a régi időket idéző, statisztikai jellegű racizást én valóban nem írtam alá hivatalba lépésemkor, viszont a szakszervezettel, a közvetlen főnökökkel mindenkinek egyenként újra végignéztük a teljesítményét, s kiderült, hogy a tervezett 140 helyett 97 munkatársunktól valóban meg kell válnunk. Az is igaz, hogy van még jó néhány közalkalmazotti státusban lévő művészünk, akikkel nyilván lesz még néhány kemény menetünk" - mesél a háttérmunkáról. Adódik a kérdés, hogy ha világsztárokat akar idehozni, azaz két-három évre előre kell tervezni, milyen mozgástere van. A mostani stabil büdzsé birtokában Vass magabiztos: "Ha egy főszerepre a külföldi lesz alkalmasabb, akkor ő jön ide. Abban a belső közhangulatban, amiben átvettem a házat, még új bemutatót tervezni is kockázatosnak tűnt, de szerencsére ezen már túl vagyunk." A főigazgató szerint egy nemzeti opera fenntartása nem lehet kizárólag állami feladat. Természetesen sokféle modell van, a Metropolitan például alapítványi formában működik, hűséges, kipróbált támogatókkal. Nálunk erre még korai lenne alapozni. Pedig manapság egy teltházas jegybevétel 5-8 millió forintot hoz, ami durván 1 milliárd forintot jelent évente. Azaz, ha hatszorosára emelnék a jegyárat, lényegében eltekinthetnének az állami támogatástól. "Természetesen nem ez a járható út, hiszen akkor egy átlagos magyar család egy este nálunk költené el a havi jövedelmét" - teszi hozzá. Vass Lajos tervei között szerepel egyébként az Erkel magánpénzből történő felújítása 2011-ig - bár ezt sokan megkérdőjelezik -, másrészt az Andrássy úti Ybl-palota teljes rekonstrukciója is. Hogy a tervek időben, azaz az igazgató mandátuma 2012-es lejárta előtt megvalósulnak-e, az természetesen kormányzati döntésektől is függ. Várkonyi Judit, az Operaház sajtófelelőse kérdésünkre annyit mondott, hogy már folynak az egyeztetések a gazdasági és az oktatási tárcával, melyek során az összes szóba jöhető konstrukciót számba veszik, ám ezek részletei nem nyilvánosak.

Az ókori olimpia kalkulátora

Kiderült, hogy az ókori görögök a nap- és a holdfogyatkozások megfigyelése mellett mechanikus bronzkalkulátort is használtak az olimpia idejének megállapításához. Az ókor komputerét, az antikythera szerkezetet - mely az ókori gö­rögök technológiai fejlettségéről tanúskodik - 1901-ben találták meg egy hajóroncsban. Az időszámításunk előtt második évszázadban előállított szerkezetnek bonyolult fogaskerékrendszere van, melynek segítségével könnyebb volt az időpont kiszámítása. Az ókori olimpiai játékok négyévente - ezt nevezték akkoriban egy olimpiádnak -, a napfordulóhoz legközelebb eső teliholdkor vették kezdetüket, ezért a szerkezet használatához elengedhetetlen volt a csillagászatban való jártasság is. A kutatók 3D-s röntgentechnológiával vizsgálták meg a szerkezetet, és az alkatrésztöredékeken apró, beégetett feliratokat találtak, melyek egyértelművé teszik, hogy szerepe volt az olimpiai játékok során, hiszen Nemea és Olympia, a két híres olimpiai helyszín neve is feltűnik. Az első olimpia i. e. 776-ban volt, és egészen 394-ig négyévente megtartották, ekkor azonban Nagy Theodosius római császár betiltotta. A szakemberek szerint a szerkezet a Földközi-tenger keleti partvidékéről származik. A hónapok nevei viszont korinthoszi eredetűek, melyből arra lehet következtetni, hogy a görög világ másik részéről, azaz északnyugatról, Korfuról vagy Szicíliából származik. Ilyen összetett eszközzel a Nyugat egészen a középkori székesegyházak óráiig nem rendelkezett.

A gyémánt útja az ékszerekig

A XIX. század végéig India, azóta viszont Dél-Afrika a világ gyémántbányászatának központja - ennek pedig egyszerű geológiai magyarázata van: rendkívül öreg kontinens, a legrégebbi kőzeteket is innen származtatják - tájékoztat Takács József ékszerbecsüs szakértő -, a terület büszkesége például egy erről a területről származó 3,1 milliárd éves kövecske, amelyből később állatfigurát faragtak. A gyémántot egyébként a kimberlit elnevezésű kőzetből nyerik - az elnevezésben nem nehéz felfedezni a bányavidék központi városának, Kimberleynek a nevét -, amelyet mély kürtőkből kell kibányászni. Az angolul pipe-oknak nevezett mélyedések a holdbéli tájat idézik, s közülük a legnagyobb - a Big Hole - még a világűrből is látszik. A bányák nagy része manapság skanzenszerű múzeumként funkcionál, hiszen ma már nagyrészt nem a kimberlitből nyerik ki a gyémántot, hanem másodlagos kitermelés során. A munka óriási: 1 karát gyémánt felleléséhez átlag 6 tonna kőzetet kell megmozgatni, ami feltételezi, hogy ebben a műfajban lejárt a magányos szerencsevadászok kora. Takács úr hatalmas üzemeket látogatott végig, ahol rendkívül szigorú biztonsági procedúrákon ment át - fegyveres őrök, kutyák, fényképes beléptetési rendszer, páncéltermek -, mígnem egy központi teremben találta magát, ahol szó szerint halomban állt a gyémánt. Itt történik az elsődleges válogatás, mégpedig az úgynevezett 4 C kategória alapján - ez a tulajdonságok angol elnevezésének kezdőbetűiből tevődik össze -, azaz a szín, a tisztaság, a tömeg és a csiszolás alapján alakítják ki a kövek árát. Természetesen a dél-afrikai bányákból származik a világ legnagyobb gyémántja is, amely 3106 karát volt - ez egy női ököl mérete -, és a szakirodalom szerint 104 darabot csiszoltak belőle. Legnagyobb példányai - a Cullinan I. és a Cullinan II. - a Towerben őrzött brit koronaékszerekben találhatók. A végső kiteljesedés az ékszerészek munkáját dicséri, akik megadják a megfelelő keretet egy-egy gyémántnak. A gyémántkereskedelem központja még ma is vitathatatlanul London és a De Beers cég, amelyet úgy is szoktak aposztrofálni, hogy gyémántszindikátus. Aki ma nagy tételben gyémánthoz akar jutni, annak valamilyen módon velük kell kapcsolatba kerülni, ami azért nem egyszerű dolog. A szindikátus havonta kiértesíti törzsvásárlóit - világszerte mintegy 250-300 társaságot -, hogy jöhetnek a gyémántért, ám a dolog szépséghibája, hogy e cégeket egyben vásárlási kötelezettség is terheli. A felkínált árut egyszer lehet visszautasítani, a második alkalommal az illetőt törlik a listáról, ahová egyébiránt nem véletlenül törekednek a cégek: az első körben ugyanis még jóval olcsóbban juthatnak értékes kövekhez, mint egyéb csatornákon keresztül. Ez utóbbiak közül a legismertebbek a gyémánttőzsdék, amelyek a börzék azon ritka válfaját képviselik, ahol az alku tárgyát képező áru is jelen van a licitnél. További lehetőséget kínálnak az úgynevezett gyémántklubok, ahol az adásvétel a tőzsdékhez hasonlóan szóban perfektuálódik. Aki ezt felborítja, az amolyan szégyentáblára kerül, ahol akár egy évig is szerepelhet a neve - ennél persze sokkal fájóbb számára, hogy senki nem köt vele üzletet. Ezek után az már szinte magától értetődő, hogy a gyémánttőzsdékre a rendőrség be sem teheti a lábát - a börzéknek saját biztonsági rendszerük, mi több, bíróságuk van. A leghíresebb gyémánttőzsdék egyébként Izraelben és Antwerpenben találhatók - a belga városban négy is -, hozzánk legközelebb Bécsben működik egy gyémántklub. Magyarországon 1945-ig a későbbi Filmmúzeum fölött található teremben zajlott a drágakő-kereskedés.

A nap idézete

Az MDF üdvözli, hogy a Fidesz el kívánja törölni a szolidaritási adót, hiszen e javaslat benne van a fórum programjában is - reagált Dávid Ibolya közleményben a Fidesz szerdai bejelentésére.

Mit esznek az olimpiai bajnokok?

A címben feltett kérdésre, valamint a sport és a gasztronómia kapcsolatára keresi a választ az Ötkarikás szakácskönyv szerzője, aki harminc olimpikonnal beszélgetett étkezési szokásaikról. W. Csoma Éva gasztronómiai kiadványa attól érdekes és rendhagyó, hogy nem csupán egy receptgyűjtemény, hanem élménybeszámolókkal fűszerezett kulináris kalandozás. Olimpikonjainkról feltételezzük, hogy tudatosan táplálkoznak, de vajon az 1960-as, 1970-es években is a reformételek dívtak egy-egy verseny előtt? Különböző korosztályú sportolók és más-más sportágak képviselői osztják meg velünk kedvenc ételeik receptjét, miközben arról is szó esik, hogy mennyire rutinos szakácsok vagy esetleg finomságokat kedvelő amatőrök. Dömötör Zoltán, az Olimpiai Bajnokok Klubjának elnöke még emlékszik arra, amikor Varjú Vili és Kozma Pici rántott húst falt a verseny előtt, mindent belapátoltak, hogy legyen kondíciójuk. Az interjúkkal színesített gyűjtemény nem sportolóknak ajánlott fitneszételek receptjeiből áll, nincs kalóriatáblázat az elkészített finomságok mellett. A "mértékkel bármit meg lehet enni" elvet tartotta szem előtt a szerző, amikor megkomponálta a könyvet.

A nap idézete

Mióta Magyarország tagja a schengeni övezetnek, egyetlen tagállamtól sem érkezett kifogás a magyar határőrizettel kapcsolatban - mondta el Samu István, az országos rendőrfőkapitány rendészeti helyettese a Klubrádiónak, reagálva az osztrák védelmi miniszter azon állítására, mely szerint a magyarok nem ellenőriznek kellő komolysággal a határon.

Kevés köztéri szobor készül

A hajdan nagyvonalú állami megrendelések elmaradásával egyre kevesebb köztéri szoborra kapnak megbízást a művészek. Az ok természetesen a pénzhiány, de rögtön ezt követi az építészképzésből hiányzó ez irányú okítás. Pedig egy-egy lakópark költségveté­sében elenyésző összeg lenne néhány köztéri szobor megrendelése - ezt éppen azok a nyugati beruházók spórolják ki, amelyeket hazájukban egyfajta kvóta kötelezi ilyen műalkotások elhelyezésére. Aki tehát köztéri szoborra "éhezik", nem tehet mást, mint hogy ellátogat a Budapest határában létrehozott Szoborparkba. A magyarok jobbára azért kirándulnak ide, mert kíváncsiak, hogy mi lett ezekkel a szobrokkal, illetve szeretnék megmutatni gyermekeiknek, unokáiknak egy letűnt korszak tárgyi emlékeit. A külföldieket a kíváncsiság vezérli; számukra ma már talán ez az egyetlen lehetőség, hogy bepillantást nyerhessenek a vasfüggöny mögötti egykori világba. "Szobrot megsemmisíteni barbarizmus - emlékezzünk csak a tálibok Buddha-rombolására vagy a tibeti kolostorokban az ötvenes években végzett kínai szoboreltakarításra. Lényegében olyan, mint a könyvégetés, amelyről lényegében egy végletes kultúrapusztításra szoktunk asszociálni" - fogalmaz Farkas Ádám szobrász, a Képzőművészeti Egyetem rektora. Ma élő neves szobrászok kérdésünkre elmondták: alapvetően rossz érzés nekik a Szoborparkon végigsétálni - függetlenül attól, hogy van-e ott munkájuk vagy nincs. Kicsit olyan, mintha meghalt volna a szobor, hiszen azzal, hogy elvesztette köztéri feladatát, elvesztette azt az élő környezetet is, amely nap mint nap viszonyult hozzá: gyerekek másztak rá, graffitisek használták felületként, vandálok tördelték vagy urambocsá! csak az arra járók pihentették meg tekintetüket rajtuk. A Szoborparkot afféle karanténként jellemezhetnénk, ahol a rendszerváltás hevületében politikailag szalonképtelennek ítélt műveket gyűjtötték egybe, s mintegy tanulságként mutogatják az érdeklődőknek. Művészettörténeti, kulturális értékük vitathatatlan, bár nyilvánvalóan a szakmai zsűri munkáját időnként felülírta a politikai szándék. Kiss István, aki a rendszerváltás előtt a Képzőművészeti Egyetem rektora is volt, számos munkával "jelen van" a Szoborparkban. Miután karanténba kerültek a szobrai, rá két-három évvel meghalt. "Nekem Mikus Sándor volt a mesterem, aki annak idején a Sztálin-szobrot készítette. Amikor a szobrot ledöntötték, elfogadta mint történelmi tényt, ám ha később szóba került ez, mindig feltört belőle a keserűség" - meséli Farkas Ádám. A rektor szerint egyébként a park a diktatúráról szól, de abban a pillanatban, amikor ez kimondható, leírható, megépíthető - már a demokráciáról.