A hajdan nagyvonalú állami megrendelések elmaradásával egyre kevesebb köztéri szoborra kapnak megbízást a művészek. Az ok természetesen a pénzhiány, de rögtön ezt követi az építészképzésből hiányzó ez irányú okítás. Pedig egy-egy lakópark költségvetésében elenyésző összeg lenne néhány köztéri szobor megrendelése - ezt éppen azok a nyugati beruházók spórolják ki, amelyeket hazájukban egyfajta kvóta kötelezi ilyen műalkotások elhelyezésére.
Aki tehát köztéri szoborra "éhezik", nem tehet mást, mint hogy ellátogat a Budapest határában létrehozott Szoborparkba. A magyarok jobbára azért kirándulnak ide, mert kíváncsiak, hogy mi lett ezekkel a szobrokkal, illetve szeretnék megmutatni gyermekeiknek, unokáiknak egy letűnt korszak tárgyi emlékeit. A külföldieket a kíváncsiság vezérli; számukra ma már talán ez az egyetlen lehetőség, hogy bepillantást nyerhessenek a vasfüggöny mögötti egykori világba.
"Szobrot megsemmisíteni barbarizmus - emlékezzünk csak a tálibok Buddha-rombolására vagy a tibeti kolostorokban az ötvenes években végzett kínai szoboreltakarításra. Lényegében olyan, mint a könyvégetés, amelyről lényegében egy végletes kultúrapusztításra szoktunk asszociálni" - fogalmaz Farkas Ádám szobrász, a Képzőművészeti Egyetem rektora.
Ma élő neves szobrászok kérdésünkre elmondták: alapvetően rossz érzés nekik a Szoborparkon végigsétálni - függetlenül attól, hogy van-e ott munkájuk vagy nincs. Kicsit olyan, mintha meghalt volna a szobor, hiszen azzal, hogy elvesztette köztéri feladatát, elvesztette azt az élő környezetet is, amely nap mint nap viszonyult hozzá: gyerekek másztak rá, graffitisek használták felületként, vandálok tördelték vagy urambocsá! csak az arra járók pihentették meg tekintetüket rajtuk.
A Szoborparkot afféle karanténként jellemezhetnénk, ahol a rendszerváltás hevületében politikailag szalonképtelennek ítélt műveket gyűjtötték egybe, s mintegy tanulságként mutogatják az érdeklődőknek. Művészettörténeti, kulturális értékük vitathatatlan, bár nyilvánvalóan a szakmai zsűri munkáját időnként felülírta a politikai szándék. Kiss István, aki a rendszerváltás előtt a Képzőművészeti Egyetem rektora is volt, számos munkával "jelen van" a Szoborparkban. Miután karanténba kerültek a szobrai, rá két-három évvel meghalt.
"Nekem Mikus Sándor volt a mesterem, aki annak idején a Sztálin-szobrot készítette. Amikor a szobrot ledöntötték, elfogadta mint történelmi tényt, ám ha később szóba került ez, mindig feltört belőle a keserűség" - meséli Farkas Ádám. A rektor szerint egyébként a park a diktatúráról szól, de abban a pillanatban, amikor ez kimondható, leírható, megépíthető - már a demokráciáról.
Tóth Ákos Gábor