BUX 131773.44 -0,21 %
OTP 40710 -0,9 %
header

Szerencsi Ágnes

11.
24.
23:00

Kína milliárdokat fordít olajmezői fejlesztésére

Kína legnagyobb tengeri kőolaj- és földgázkitermeléssel foglalkozó vállalata, a China National Offshore Oil Corp. (CNOOC) leányvállalata, a Cnooc Ltd. 200 milliárd jüan (29,4 milliárd dollár) összegű befektetést hajt végre a következő 12 évben a dél-kínai-tenger alatt lévő olaj- és gázkészleteinek feltárására. A terület - mint a vállalat illetékese elmondta - összesen 22 milliárd hordó olajat rejt, és a projekt eredményeképpen 2020-ban már 350 millió tonnányi lesz az éves kitermelés. A beruházásban a CNOOC és leánya mellett a China Oilfield Services és Offshore Oil Engineering, valamint a cég külföldi partnerei is részt vesznek. A dél-kínai-tenger 3,5 millió négyzetkilométeren, Szingapúrtól a Tajvani-szorosig húzódik, s számos területi vita tárgya Vietnammal és Indonéziával. Júliusban az Exxon Mobil, a világ legnagyobb olajvállalata is szemet vetett a területre, ám Peking hevesen ellenezte az amerikai óriás terveit. Kína ma a világ második legnagyobb olajfogyasztója, öt éven belül azonban az Egyesült Államokat is megelőzheti. Az alacsony olajár miatt számos ország visszafogja tervezett olajipari beruházásait, a Kőolaj-exportáló Országok Szervezete (OPEC) pedig a kitermelés további csökkentését tervezi. Az OPEC a hét végén rendkívüli ülést tart Kairóban, ahol a lehetséges lépéseket mérlegelik. A világ olajkitermelésének 40 százalékát adó szervezet a múlt hónapban már napi 1,5 millió hordós kitermelés-csökkentésről döntött. Rafael Ramirez venezuelai energiaügyi miniszter szerint a kereslet visszaesése miatt jelenleg napi egymillió hordónyi túlkínálat van a piacon, amit az év végéig ki kell küszöbölni.

Szerző(k):
Szerencsi Ágnes
11.
20.
23:00

A cégek jól kommunikáló csapatjátékosokat keresnek

Hiába végez évről évre mind több fiatal közgazdászként, továbbra is minőségi munkaerőhiány tapasztalható a friss diplomások piacán - mondta a Napinak Andrási Mónika, a Budapesti Corvinus Egyetem Karrier Irodájának vezetője az egyetemen megrendezett Karrier Expón. Az iroda az elmúlt tizenhárom évben több mint huszonöt hazai és nemzetközi állásbörzét szervezett. Az őszi rendezvény két napján mintegy 100 kiállító mutatta be állásajánlatait, szakmai gyakorlatait, képzési programjait, melyek azonnal vagy folyamatosan megpályázhatók. A börzét az eddigi évekhez hasonlóan nagy érdeklődés kísérte, a becslések szerint 10-12 ezer ember volt kíváncsi a 3-4 ezer diplomásra váró állásajánlatra. Ahogy az a kiállítók körében elvégzett felmérésekből kiderül, a cégek elsősorban jól kommunikáló csapatjátékosokat keresnek, akik erős problémamegoldó képességgel rendelkeznek, nyitottak és rugalmasak, valamint analitikus gondolkodásra képesek. A munkaadók 86 százaléka elvárja a legalább középfokú szintű angol nyelvtudást, míg 15, illetve 10 százalékuk a német- és a franciatudást értékeli. A legtöbb kiállító pénzügyi, értékesítési, informatikai, számviteli és kontrolling területre keres jelölteket, emellett pedig számos adminisztrációs, hr- és gyakornoki pozíció is várja az érdeklődőket. Utóbbit a munkaadók négyötöde kínál, hiszen a Bologna-rendszerű képzés kötelező szakmai gyakorlatot ír elő. A marketing, műszaki, tanácsadói, termelési és minőségügyi pozíciók is gyakoriak, ezeket 15-20 cég is hirdeti. A kezdő fizetésekről óvatosan nyilatkoznak a munkaadók. A Karrier Iroda adatai szerint a kiállítók számottevő többsége bruttó 200-260 ezer forint közötti fizetést ajánl, a legjobbaknak a cégek 30 százaléka ennél is többet, bruttó 260-300 ezer forintot hajlandó fizetni, s a cégek mindössze tíz százaléka kínál bruttó 200 ezer forint alatti összeget leendő alkalmazottjának. A munkaadók kétharmada alkalmazza a cafeteria-rendszert, s a fizetés mellett más béren kívüli juttatásokkal is motiválják dolgozóikat. A pályakezdők ugyanakkor gyakran nincsenek tisztában a reális fizetésekkel, sokan túlértékelik az egyes állásokat, s akár nettó 150 ezer forintért is elmennének dolgozni - véli Andrási. Fizetés szempontjából a középmezőnybe tartozik az ExxonMobil, a világ legnagyobb magánkézben lévő olajvállalatának magyarországi képviselete. A pályakezdők javadalmazása bruttó 260 ezer forintnál kezdődik a cégnél - mondta a Napinak Fonó Ágnes customer account supervisor. A cég elsősorban pénzügyi, it-, customer service pozíciókat, változatos üzleti környezetet, valamint külföldi képzési lehetőséget is kínál. Bruttó 260-300 ezer forintot kereshetnek a fiatalok a tavaly 11 egyetem hallgatói által a harmadik legvonzóbb vállalatnak választott Coca Cola HBC Magyarország Kft.-nél is. Az üdítőital-gyártó 10-15 állást hirdetett, a pénzügyi mellett műszaki, minőségbiztosítási, termelési és tervezői pozíciókat. A vállalat munkaerő-kínálatában egyelőre nem tükröződik a pénzpiaci válság hatása, nem csappant meg a keresett állások száma, s nem került sor jelentősebb leépítésekre sem - mondta Koreva Viktória hr-generalista. Szintén nem érzi egyelőre a válságot az Ernst&Young üzleti tanácsadó, mely 60 könyvvizsgáló és adótanácsadó állást hirdetett 2009. szeptemberi kezdéssel. A jelentkezők a többszörös túljelentkezés miatt kemény versenyre számíthatnak, a legjobbakat 300 ezer forint feletti fizetéssel várja a cég.

Szerző(k):
Szerencsi Ágnes
11.
19.
23:00

Véget ért a likviditási válság?

A legnagyobb japán befektetési bank, a Nomura Holdings vezére, Vatanabe Kenicsi kijelentette: a pénzpiacok világméretű likviditási válsága véget ért. A fő kérdés most az, hogyan leheljenek életet a reálgazdaságba, azaz a világ országai hogyan lesznek képesek felhasználni a pénzügyi segítséget - mondta Vatanabe. A bankvezér arról is beszélt, hogy az erős jen nem feltétlenül rossz, ugyanis lehetővé teszi a pénzintézetek számára, hogy azok olcsóbban vásároljanak fel külföldi vállalatokat. Japán ebben az évben 68 milliárd dollár értékben bonyolított le külföldi akvizíciókat, szemben a tavalyi 19 milliárddal - emlékeztet a Reuters. A Nomura is kivette a részét a globális konszolidációból: szeptemberben kétmilliárd dollárért vásárolta meg a csődbe ment Lehman Brothers csendes-óceáni és közel-keleti érdekeltségeit. Egyes számítások szerint a cég a piacok megerősödésével így akár ötmilliárd dollár adózás előtti nyereségre is szert tehet, annak ellenére, hogy a folyó pénzügyi év első felében 1,5 milliárd dollárt veszített. Vatanabe Ázsia gazdasági felépülésében Kínának jósolja a legnagyobb szerepet. A térségben is érdekelt General Electrics szintén a kilábalás lehetőségeit keresi: a vállalat tegnap jelentette be, hogy 2009. január 1-jével átszervezi a pénzügyekkel foglalkozó GE Capitalt, s ezzel a cég költségvetésének 15 százalékát, vagyis kétmilliárd dollárt takarít meg. A GE Capital a jövőben három regionális szervezetre bontja tevékenységét, s a kiadáscsökkentésen túl a 75 ezer alkalmazott egy részét is elbocsátják. Pontos adatokat egyelőre nem közöltek. Az Egyesült Királyság második legnagyobb bankja, a Barclays Plc. is sikerrel biztosította be magát: a londoni központú pénzintézet tegnap jelentette be, hogy 500 millió font értékű elsőbbségi részvénycsomagját intézményi befektetők részére értékesítette. A részvényesek november 24-én szavaznak arról a tervezetről, amely hétmilliárd font tőkeemelést szorgalmaz, elsősorban közel-keleti alapokból. A Barclays idén - hasonlóan a Goldman Sachs Grouphoz vagy a UBS AG-hoz - nem fizet bónuszt topmenedzserei számára.

Szerző(k):
Szerencsi Ágnes
11.
19.
23:00

Virágzik az orosz fegyverkereskedelem

Az Egyesült Államok után Oroszország a világ második számú fegyverkereskedője - az USA tavaly 25 milliárd, Oroszország pedig 10,4 milliárd dollár értékben kereskedett fegyverekkel világszerte, a harmadik helyen Nagy-Britannia áll 9,8 milliárd dollárral. Az orosz fegyverek legnagyobb vásárlója India és Kína, ám Moszkva az elmúlt időszakban jelentősen megnövelte latin-amerikai eladásait is, a Kreml legnagyobb kereskedelmi partnere a térségben Venezuela lett. Az orosz fegyverek kedvező áruk miatt kedveltek a világpiacon, mindenekelőtt a fejlődő országokban, ezt kihasználva Moszkva jelentős erőfeszítéseket tett az észak-afrikai, közel-keleti és a délkelet-ázsiai térség országainak megnyerésére. Legnagyobb tételben tavaly Szaúd-Arábia vásárolt, a közel-keleti ország összesen 10,6 milliárd dollárt költött fegyverekre. A fejlődő országok közt ezüstérmes India 5 milliárdos kiadásával, harmadik Pakisztán 4,2 milliárd dollárral. Az USA nemrég megpróbálta legnagyobb versenytársának pozícióit meggyengíteni, mikor az Iránnal szembeni szankciókat az orosz állami fegyverexportőrre, a Roszoboronekszportra is kiterjesztette. A hivatalos indoklás szerint a vállalat az iszlám forradalmi gárdával működött együtt. Nemcsak Amerika, Oroszország is megpróbálja konkurensei hitelét rontani a piacon: az oroszok most azt állítják, Ukrajna az orosz-grúz konfliktus idején illegálisan szállított fegyvert Tbiliszinek.

Szerző(k):
Szerencsi Ágnes
11.
19.
23:00

Sokat veszítenek az oroszok az exporton

Az EU-ba irányuló export volumene jóval nagyobb mértékben esett vissza, mint ahogy a szakértők prognosztizálták - áll a Rossztat orosz állami statisztikai hivatal az első kilenc hónap külkereskedelmét vizsgáló jelentésében. A szeptemberi uniós export 4,2 százalékkal volt kisebb az egy évvel korábbinál, míg a január-szeptember közti időszakban a kivitel 5,2 százalékkal esett vissza. Szeptemberben az olaj a teljes export 47,9 százalékát tette ki, az első kilenc hónapban 49,9 százalék volt ez az arány. Az orosz nyersanyag-kitermelők duplán rosszul jártak idén: 147,27 dolláros júliusi hordónkénti olajár után november elejére 60 dollár alá csökkent a fekete arany ára, s a világgazdasági válság következtében a kereslet is jelentősen visszaesett. Az export fellendítése érdekében a kormány november 1-jével csökkentette az olaj exportvámját, igaz, a vártnál kevesebbel. A nyersanyag-kitermelők ezért novemberben legalább egynegyedével visszafogták kivitelüket, az indoklás szerint csupán "elővigyázatosságból". Az összexport mennyisége így is mindössze fele az eddiginek, s egyelőre nem lehet tudni, mikor állhat újra régi pályájára a termelés.

Szerző(k):
Szerencsi Ágnes
11.
18.
23:00

Beletaposott a fékbe a brit infláció

Tizenegy éves rekordot állított fel a brit infláció csökkenése októberben - jelentette a londoni statisztikai hivatal tegnap. Év/éves összehasonlításban 4,5 százalék volt a pénzromlás mértéke, szemben a szeptemberi 5,2 százalékkal. A fogyasztói árak 0,2 százalékkal csökkentek, erre 2001 októbere óta nem volt példa, az olaj és az élelmiszerek ára, valamint a szállítási költségek is mérséklődtek. A Bloomberg elemzői konszenzusa 4,8 százalékot prognosztizált. Az infláció nagyarányú mérséklődése a Bank of England (BoE) számára is nagyobb mozgásteret biztosít, a pénzpiaci válság következményeit megszenvedő gazdaságot ugyanis a harmadik negyedév 0,5 százalékos zsugorodása után valószínűleg hamarosan utoléri a recesszió, s a negatív hatások kiküszöbölésére a jegybank az irányadó kamatláb további csökkentésére készül. A BoE novemberben 1,5 százalékos kamatvágást hajtott végre, a jelenlegi 3 százalékos szint 1955 óta a legalacsonyabb. Mervyn King jegybankelnök úgy fogalmazott, további lépésekre is készek, s a nullaszázalékos alapkamatot sem tartják kizártnak.

Szerző(k):
Szerencsi Ágnes