Hiába végez évről évre mind több fiatal közgazdászként, továbbra is minőségi munkaerőhiány tapasztalható a friss diplomások piacán - mondta a Napinak Andrási Mónika, a Budapesti Corvinus Egyetem Karrier Irodájának vezetője az egyetemen megrendezett Karrier Expón. Az iroda az elmúlt tizenhárom évben több mint huszonöt hazai és nemzetközi állásbörzét szervezett. Az őszi rendezvény két napján mintegy 100 kiállító mutatta be állásajánlatait, szakmai gyakorlatait, képzési programjait, melyek azonnal vagy folyamatosan megpályázhatók. A börzét az eddigi évekhez hasonlóan nagy érdeklődés kísérte, a becslések szerint 10-12 ezer ember volt kíváncsi a 3-4 ezer diplomásra váró állásajánlatra.
Ahogy az a kiállítók körében elvégzett felmérésekből kiderül, a cégek elsősorban jól kommunikáló csapatjátékosokat keresnek, akik erős problémamegoldó képességgel rendelkeznek, nyitottak és rugalmasak, valamint analitikus gondolkodásra képesek. A munkaadók 86 százaléka elvárja a legalább középfokú szintű angol nyelvtudást, míg 15, illetve 10 százalékuk a német- és a franciatudást értékeli. A legtöbb kiállító pénzügyi, értékesítési, informatikai, számviteli és kontrolling területre keres jelölteket, emellett pedig számos adminisztrációs, hr- és gyakornoki pozíció is várja az érdeklődőket. Utóbbit a munkaadók négyötöde kínál, hiszen a Bologna-rendszerű képzés kötelező szakmai gyakorlatot ír elő. A marketing, műszaki, tanácsadói, termelési és minőségügyi pozíciók is gyakoriak, ezeket 15-20 cég is hirdeti.
A kezdő fizetésekről óvatosan nyilatkoznak a munkaadók. A Karrier Iroda adatai szerint a kiállítók számottevő többsége bruttó 200-260 ezer forint közötti fizetést ajánl, a legjobbaknak a cégek 30 százaléka ennél is többet, bruttó 260-300 ezer forintot hajlandó fizetni, s a cégek mindössze tíz százaléka kínál bruttó 200 ezer forint alatti összeget leendő alkalmazottjának. A munkaadók kétharmada alkalmazza a cafeteria-rendszert, s a fizetés mellett más béren kívüli juttatásokkal is motiválják dolgozóikat. A pályakezdők ugyanakkor gyakran nincsenek tisztában a reális fizetésekkel, sokan túlértékelik az egyes állásokat, s akár nettó 150 ezer forintért is elmennének dolgozni - véli Andrási.
Fizetés szempontjából a középmezőnybe tartozik az ExxonMobil, a világ legnagyobb magánkézben lévő olajvállalatának magyarországi képviselete. A pályakezdők javadalmazása bruttó 260 ezer forintnál kezdődik a cégnél - mondta a Napinak Fonó Ágnes customer account supervisor. A cég elsősorban pénzügyi, it-, customer service pozíciókat, változatos üzleti környezetet, valamint külföldi képzési lehetőséget is kínál.
Bruttó 260-300 ezer forintot kereshetnek a fiatalok a tavaly 11 egyetem hallgatói által a harmadik legvonzóbb vállalatnak választott Coca Cola HBC Magyarország Kft.-nél is. Az üdítőital-gyártó 10-15 állást hirdetett, a pénzügyi mellett műszaki, minőségbiztosítási, termelési és tervezői pozíciókat. A vállalat munkaerő-kínálatában egyelőre nem tükröződik a pénzpiaci válság hatása, nem csappant meg a keresett állások száma, s nem került sor jelentősebb leépítésekre sem - mondta Koreva Viktória hr-generalista.
Szintén nem érzi egyelőre a válságot az Ernst&Young üzleti tanácsadó, mely 60 könyvvizsgáló és adótanácsadó állást hirdetett 2009. szeptemberi kezdéssel. A jelentkezők a többszörös túljelentkezés miatt kemény versenyre számíthatnak, a legjobbakat 300 ezer forint feletti fizetéssel várja a cég.
