A legnagyobb japán befektetési bank, a Nomura Holdings vezére, Vatanabe Kenicsi kijelentette: a pénzpiacok világméretű likviditási válsága véget ért. A fő kérdés most az, hogyan leheljenek életet a reálgazdaságba, azaz a világ országai hogyan lesznek képesek felhasználni a pénzügyi segítséget - mondta Vatanabe. A bankvezér arról is beszélt, hogy az erős jen nem feltétlenül rossz, ugyanis lehetővé teszi a pénzintézetek számára, hogy azok olcsóbban vásároljanak fel külföldi vállalatokat. Japán ebben az évben 68 milliárd dollár értékben bonyolított le külföldi akvizíciókat, szemben a tavalyi 19 milliárddal - emlékeztet a Reuters. A Nomura is kivette a részét a globális konszolidációból: szeptemberben kétmilliárd dollárért vásárolta meg a csődbe ment Lehman Brothers csendes-óceáni és közel-keleti érdekeltségeit. Egyes számítások szerint a cég a piacok megerősödésével így akár ötmilliárd dollár adózás előtti nyereségre is szert tehet, annak ellenére, hogy a folyó pénzügyi év első felében 1,5 milliárd dollárt veszített. Vatanabe Ázsia gazdasági felépülésében Kínának jósolja a legnagyobb szerepet. A térségben is érdekelt General Electrics szintén a kilábalás lehetőségeit keresi: a vállalat tegnap jelentette be, hogy 2009. január 1-jével átszervezi a pénzügyekkel foglalkozó GE Capitalt, s ezzel a cég költségvetésének 15 százalékát, vagyis kétmilliárd dollárt takarít meg. A GE Capital a jövőben három regionális szervezetre bontja tevékenységét, s a kiadáscsökkentésen túl a 75 ezer alkalmazott egy részét is elbocsátják. Pontos adatokat egyelőre nem közöltek. Az Egyesült Királyság második legnagyobb bankja, a Barclays Plc. is sikerrel biztosította be magát: a londoni központú pénzintézet tegnap jelentette be, hogy 500 millió font értékű elsőbbségi részvénycsomagját intézményi befektetők részére értékesítette. A részvényesek november 24-én szavaznak arról a tervezetről, amely hétmilliárd font tőkeemelést szorgalmaz, elsősorban közel-keleti alapokból. A Barclays idén - hasonlóan a Goldman Sachs Grouphoz vagy a UBS AG-hoz - nem fizet bónuszt topmenedzserei számára.
