BUX 131178.10 -0,45 %
OTP 40760 0,12 %
header

Potori Károly

11.
27.
23:59

Az ellenállás gátolja az áremelkedést

A londoni kőolajtőzsdén (IPE) a 32 dollár körüli maximum áthágása rövid távon lendületet adott a Brent nyersolaj jegyzésének. Bár az utóbbi két hétben a jegyzés közel 2 dollárral emelkedett, lényegesen nagyobb elmozdulásra nem számíthattunk, hiszen a 35 dollárnál lévő ellenállás október közepén egyszer már visszavetette az árfolyamot. Mindamellett a jegyzés a 32-35 dolláros konszolidációs sávban van, amelyen belül a jegyzés most felfelé mozdult. Hosszabb távon a 32 dolláros szint fölött az áremelkedés kilátásai valamelyest kedvezőbbek.

Szerző(k):
Potori Károly
11.
23.
23:59

Estek a búza- és a kukoricajegyzések

Csökkenő árak mellett kiemelkedő forgalommal zárt tegnap a Budapesti Árutőzsde határidős gabonapiaca. Összesen 355 kontraktusnyi kötést regisztráltak - búzára és kukoricára nagyjából egyenlő arányban -, 1 milliárd 136 millió forint értékben. A búzapiacon a legtávolabbi, 2002. márciusitól eltekintve minden lejáratra volt üzlet, zömük azonban a két legközelebbire, valamint jövő augusztusra és szeptemberre szól. A kötésárak viszonylag szűk sávban szóródtak, az elszámolóárak pedig minden határidőt tekintve elmaradtak - 50-460 forinttal - az előző napiaktól. Kötés decemberi szállítású takarmánybúzára is született, az elszámolóárak azonban az összes terminre változatlanul zártak. A takarmányárpa-piacon néhány óvatos licitálásban merültek ki a nap eseményei, az elszámolóárak itt is az előző napi szinten maradtak. Kukoricából decemberi szállításra kiemelkedő mennyiségeket, összesen több mint 10 ezer tonnát kötöttek le, 60 forinttal csökkenő elszámolóár mellett. A többi terminre szerényebbek voltak az üzletek, az elszámolóárak azonban markánsabban, 290-600 forinttal estek. A takarmányindex (TAX) piaca teljesen eseménytelen volt, az ammóniumnitrát esetében egy márciusi szállítású árura vonatkozó, limittel megemelt vételi ajánlat jelentette az egyetlen feljegyzésre kívánkozó eseményt. Olajos magvakra, illetve szójadarára nem esett kötés, a napraforgómag elszámolóára márciusra 400 forinttal emelkedett a zárásban tett, de válasz nélkül maradt vételi ajánlat nyomán. Az opciós gabonapiacon nem történt említésre méltó esemény, s ugyanez mondható el a határidős húspiacról is. (NAPI)

Szerző(k):
Potori Károly
11.
23.
23:59

Olaszországban rekordnagyságú a kivitermés

Európában idén a tavalyinál 3 százalékkal több, megközelítően 430 ezer tonna kivi termett - hangzott el a nemzetközi kiviszervezet (IKO) minapi konferenciáján. Ennek túlnyomó részét, 312 ezer tonnát Olaszországban szüretelték, ahol a termés az átlagot meghaladó mértékben, 5 százalékkal nőtt és rekordszintet ért el. (Ezzel az eredménnyel Olaszország immár másodszor előzte meg a korábbi listavezető Új-Zélandot.) Kontinensünkön Franciaország áll a második helyen 62 ezer tonnás terméssel, ami 3 százalékos növekedést mutat a tavalyihoz képest. A rangsorban következő Görögországban viszont a tavalyi 60 ezer tonnás rekord után idén majdnem 10 százalékos visszaesés mutatkozik. Az 55 ezer tonna körüli termés azonban még így is jóval meghaladja a három évvel korábbi 40 ezer és a két évvel ezelőtti 25 ezer tonnát. Az északi féltekén az előbbieken kívül csak az Egyesült Államok - azon belül Kalifornia - termése éri el a tízezer tonnás nagyságrendet. A Eurofruit szerint az olasz kivitermés négyötödét exportálják. A legnagyobb felvevőpiac természetesen az Európai Unió, mintegy 70 százalékos súllyal. A közép- és kelet-európai országokban is jelentős mennyiség, több mint 40 ezer tonna talál vevőre, s ezzel 17-18 százalékos szeletét képezik az olasz exportpiacok egészének. A déli félteke két legnagyobb kiviszállítója Új-Zéland és Chile. Az előbbi termése 250 ezer tonna körüli szintre állt be. Az elmúlt szezonban mindössze 200 ezer tonna termett, idén viszont várakozások szerint ismét megközelítik a 250 ezer tonnát. Chile kivitermése az elmúlt években 90 és 125 ezer tonna között ingadozott, idén a becslések szerint e sáv alsó széléhez lesz közelebb.

Szerző(k):
Potori Károly