A polikarbonát (PC) már hosszabb ideje a vegyipar konjunktúrának örvendő termékei közé tartozik. Egyik legfontosabb felhasználási területe a CD-lemezgyártás, itt tavaly több mint 30 százalékkal nőtt a globális PC-kereslet. A helyzet azóta némileg változott, mérséklődött a forgalom, de a nemzetközi piac változatlanul meglehetősen feszített. Európában különösen erős a kereslet - az idei növekedésének mértéke jóval 10 százalék felett lesz - ugyanakkor a kínálat, illetve a termelés statikus. Mindezek következtében folyamatosan emelkedtek az árak - a folyó, negyedik negyedévben például kilogrammonként 30-40 pfenniggel. Ennek következtében az általános célú felhasználásra alkalmas PC ára kilogrammonként 6,20 és 6,50 márka között változik.
A felhasználók, miután már a harmadik negyedévben is hasonló mértékű drágulást voltak kénytelenek elszenvedni, kezdetben megpróbáltak ellenszegülni a szállítók újabb áremelési törekvéseinek, ellenállásuk azonban mára megtört. Az ellátási biztonságot a magasabb áraktól való „idegenkedés” elé helyezték.
A magas árakat jórészt az alapanyagok nagymértékű drágulása magyarázza - a fenol ára például tonnánként 50 dollárral, 1850-1900 dollárra emelkedett.
Annak érdekében, hogy a jelenlegi szűkös kínálat kellő mértékben bővüljön, új kapacitásokra lenne szükség, aminek a feltétele viszont, hogy a termelői árrés táguljon, azaz vonzóbb legyen az ágazatba történő befektetés. Egyelőre azonban ennek nem sok jele van, s így a piac a belátható jövőben még feszített marad.
Polikarbonátot a már említett területen kívül nagy volumenben használ az autógyártás, valamint az elektromos készülékeket gyártó ipar is.
(ECN)
