BUX 131773.44 -0,21 %
OTP 40710 0,0 %
header

Potori Károly

02.
16.
23:59

Az Egyesült Államokban is eluralkodik a BSE-pszichózis?

Mialatt az Európai Unió brüsszeli bizottsága kétségbeesett, átfogó erőfeszítéseket tesz a szinte az egész gazdaságot megrendítő marhahúsválság enyhítésére, a tagországok egyenként is igyekeznek csökkenteni a bajt. Párizsban a hét közepén úgy határozott a kormány, hogy heti tízezer szarvasmarha levágásával és a hús hűtőházakba történő betárolásával „jegeli" a problémát. Az európai szarvasmarha-ágazat már a padlón van, az Egyesült Államokban azonban még csak most kezd eluralkodni a pánikhangulat, éppen akkor, amikor hosszú évek után ismét emelkedni kezdett a marhahús aránya az összes húsfogyasztáson belül.

Szerző(k):
Potori Károly
02.
15.
23:59

Ismét csak mérsékelten változtak a jegyzések

Továbbra is határozott irányzat nélküli volt a Budapesti Árutőzsde határidős gabonapiaca, ahol tegnap 109 kontraktusnyi kötés született, 380,6 millió forint értékben. A tavalyi búza márciusra és májusra 190/180 forinttal alacsonyabban zárt, az új termés jegyzése azonban a három idei terminre 50-200 forinttal erősödött. A takarmánybúza ára nem változott, s a takarmányárpáé is egyedül augusztusra módosult - 110 forinttal esett, egyetlen kontraktusnyi kötés nyomán. A kukorica is vegyesen zárt, márciusra 80 forinttal olcsóbb lett, a távolabbi lejáratokra viszont november kivételével drágult, 30-390 forinttal. Májusra kiemelkedő, 5000 tonnát meghaladó volt a forgalom. A napraforgómagért októberi és novemberi szállításra a megelőző napi zárásnál 50/200 forinttal magasabb árat kínáltak, ennek ellenére nem akadt eladó. Szójadarára, repcemagra, a takarmányindexre és ammóniumnitrátra egyetlen eladási vagy vételi ajánlat sem hangzott el, értelemszerűen az elszámolóárak változatlanok maradtak. Az opciós gabonapiacon és a határidős húspiacon sem történt említésre méltó esemény. (NAPI)

Szerző(k):
Potori Károly
02.
14.
23:59

Angliában új áramtőzsde megnyitására készülnek

Ahogyan a villamosenergia-piacok liberalizálásának hulláma végigfut Európán és az Egyesült Államokon, kísérletek történnek a leghatékonyabb kereskedési módszer kialakítására. Ezek sorában most különösen nagy nemzetközi figyelem irányul a Neta elnevezésű energiatőzsdére, amely a tervek szerint a jövő hónaptól áll az angliai és walesi áramszolgáltatók és kereskedők szolgálatára. Az új intézmény sikerében sokan bíznak és sokan kételkednek.

Szerző(k):
Potori Károly
02.
14.
23:59

Vegyesen zárt a búzapiac

Tegnap már jóval élénkebb volt az üzletmenet, mint a hét elején - erről tanúskodik a 148 kontraktusnyi, mintegy 517 millió forint értékű forgalom -, az elszámolóárak azonban csak mérsékelten változtak. A búzapiacon az ótermés márciusi és májusi szállításra 100/120 forinttal olcsóbb lett, az idei viszont szeptemberre, decemberre és márciusra 100/80/200 forinttal drágult. A takarmánybúza jegyzése augusztusra, a takarmányárpáé pedig márciusra egyaránt 200-200 forinttal esett. Tavalyi kukoricából a három legközelebbi határidőre összesen több mint 11 ezer tonnára akadt vevő. E kötések nyomán 130/120/120 forinttal emelkedett az elszámolóár. Decemberre és jövő márciusra az új termés magasabban zárt, 70/50 forinttal. A napraforgómag elszámolóára novemberre 100 forinttal emelkedett, a szójadara ellenben márciusra és májusra 100/400 forintot veszített az értékéből. Az opciós gabonapiacon kötés nem volt s az árak sem változtak. (NAPI)

Szerző(k):
Potori Károly
02.
13.
23:59

Minden terminre olcsóbb lett az idei termésű takarmánybúza

Gyenge, mindössze 43 kontraktusnyi, 146 millió forint értékű forgalommal, szórványos és mérsékelt árváltozásokkal zárt tegnap a Budapesti Árutőzsde határidős gabonapiaca. A tavalyi búza jegyzése márciusra 50 forinttal gyengült, májusra 150 forinttal erősödött, az újé nem változott. Az üzletmenet szokatlanul lanyha volt, egyedül a májusi szállítású árura esett kötés, az is csupán kétkontraktusnyi. A takarmánybúza-piacon még ennyire sem futotta, noha új termésre eladó bőven lett volna, minden jegyzett határidőre. Igyekezetük nyomán csupán az elszámolóár módosult - 200-300 forinttal csökkent. Takarmányárpára márciusi és augusztusi terminre licitálás is kialakult, de semmiféle következménnyel nem járt - kötés nem volt, az elszámolóárak pedig változatlanok maradtak. A kukoricapiacon a gyér forgalom szinte teljes egészében az ótermésre kötött üzletekből adódott. Ez a piac egyébként vegyesen zárt - júliusra 10 forinttal emelkedett, novemberre 200 forinttal esett, a többi lejáratra a megelőző napi szinten maradt az elszámolóár. A tegnapi árváltozások felsorolását a napraforgómag októberi terminre szóló jegyzésének 40 forintos csökkenésével zárhatjuk. Eseménytelenül zárt az opciós gabonapiac, valamint a határidős húspiac is, az elszámolóárak változatlanok maradtak. (NAPI)

Szerző(k):
Potori Károly
02.
12.
23:59

Az IEA szerint idén a vártnál lassabban nő a nyersolaj-felhasználás

Akárcsak egy héttel korábban, a múlt pénteken ismét felfutottak az árak a határidős kőolajpiacokon - a Brent nyersolaj fronthónapi hordónkénti jegyzése 29 dollár fölött zárt -, s ezt a hét elején ismét lanyhulás követte. Az Egyesült Államokban mind érzékelhetőbbé váló és az egész világgazdaságra kiható recesszió árnyékának növekedésén kívül ebben az is szerepet játszott, hogy a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) tegnap közzétett legfrissebb előrejelzésében korábbi prognózisához képest a várható globális keresletnövekedést napi 140 ezer hordóval, 1,5 millió hordóra csökkentette. E szerint a tavalyi 75,5 millió hordóval szemben idén átlagosan 77 millió hordóra jósolják a globális napi nyersolaj-felhasználást. Azt a körülményt is egyre többször említik a piaci kommentárok, hogy Európában és Ázsiában egyaránt enyhe az idei tél, s ez nyilvánvaló keresletcsökkentő. A másik oldalon, az áraknak még mindig támaszt nyújtó tényezők között egyrészt azokat a meteorológiai prognózisokat tartják számon, amelyek szerint hidegre fordul az idő, másrészt a Kőolaj-exportáló Országok Szervezete (OPEC) által február 1. óta érvényesített kínálatcsökkentésre emlékeztetnek. Ezek mellett Irak december óta meglehetősen elapadt korlátozott olajexportja egyértelműen bizonytalansági tényező. Az OPEC részéről mindenesetre egyre inkább olyan hangok hallhatók, hogy valószínűleg el lehet tekinteni a néhány tagország által a márciusi közepi miniszteri értekezlet idejére kilátásba helyezett újabb kínálatcsökkentéstől. (NAPI)

Szerző(k):
Potori Károly
02.
12.
23:59

Moszkva a színesfémkivitel fékezésére készül

Március 2-ától Oroszország korlátozza mind az acél, mind a színesfémhulladék exportját - jelentette a Reuters. Mint a részletekből kiderül, ezt elsősorban a kivitel körülményesebbé tételével, a „keresztmetszet" szűkítésével igyekeznek majd elérni. Nevezetesen betiltják a közúton történő kiszállítást és korlátozzák az ilyen célra igénybe vehető vámhivatalok számát, a vasútállomások esetében 26-ra, a kikötőket tekintve pedig 66-ra. Az intézkedést a vámhatóság szerint az tette szükségessé, hogy a fémhulladékok iránti nemzetközi kereslet növekedése nyomán Oroszországban olyan mértékben elharapódzott a hozzáférhető műszaki berendezések megrongálása, a réz- és alumíniumkábelek lopása, hogy az a gazdaságnak okozott károkon kívül az esetenként már emberi életeket is veszélyeztet. Ezen túlmenően a vámellenőrzések szigorításával a hulladék anyagok sugár- és környezetvédelmi szempontok szerinti ellenőrzése is megbízhatóbbá válik. Nem utolsósorban arra számítanak, hogy az export kikötőkön keresztüli lebonyolításra történő kényszerítésével javul majd az orosz teherhajók kihasználtsága. Oroszországból az elmúlt év első kilenc hónapjában összesen 96 700 tonna alumínium- és 13 900 tonna rézhulladékot exportáltak. Az orosz parlament tavaly év végén egyébként elfogadott egy olyan törvényt, amely 2005. január 1-jéig felfüggesztené a színesfémhulladék kivitelét, ez azonban csak akkor lépne hatályba, ha Putyin elnök, aki ezt ellenzi, aláírná.

Szerző(k):
Potori Károly
02.
08.
23:59

Esett az új termésű napraforgó jegyzése

Közepes, 96 kontraktusnyi, mintegy 346 millió forint értékű forgalom mellett tegnap ismét vegyesen zárt a Budapesti Árutőzsde határidős gabonapiaca. A kötések túlnyomó többsége nagyjából egyenlően oszlott el a búza és a kukorica között. Napraforgómagra mindössze két, egy-egy kontraktusnyi üzletet kötöttek, annak ellenére, hogy az új termés ára minden jegyzett határidőre tegnap is zuhant, 400/800/300 forinttal. A tavalyi áru elszámolóára nem módosult. A búza ára ezzel szemben az első három terminre emelkedett, 150/200/10 forinttal, a távolabbiakra változatlan maradt. A kukoricapiac márciusi határidőre 10 forinttal magasabban, májusra és novemberre viszont 100-100 forinttal alacsonyabban zárt. A takarmányárpa, a takarmánybúza, a repcemag és a szójadara elszámolóára is a megelőző napi szinten maradt, s eseménytelen volt a takarmányindex (TAX) valamint az ammóniumnitrát piaca is. Ugyanez vonatkozik az opciós gabonapiacra és a határidős húspiacra is. (NAPI)

Szerző(k):
Potori Károly
02.
08.
23:59

Nagy áremelésre készülnek az ausztrál szénexportőrök

Áprilistól tetemesen emelkedik az erőművi szén világpiaci ára, ha az ausztrál exportőrök a japán importőrökkel folytatott tárgyalásaikon érvényesíteni tudják árelképzeléseiket. A világ második legnagyobb bányacsoportjához, a Rio Tintóhoz tartozó ausztrál szénbányászati cég, a Coal & Allied Industries Ltd. áprilistól 30 százalékkal kívánja emelni a japán erőműveknek szállított szén árát - írja a Bloomberg a társaság ügyvezető igazgatójára hivatkozva. Áremelési igényüket mindenekelőtt arra alapozzák, hogy a kereslet újabban meghaladja a kínálatot. Ez annak a következménye, hogy az elmúlt négy év alatt 29 százalékkal - tonnánként 40,30 dolláros szintről 28,75 dollárra - morzsolódtak le az éves szerződéses árak, s emiatt a cégek leálltak az új bányák nyitásával. A kínálat elvékonyodása miatt az azonnali piacon az erőművi szén tavaly már 50 százalékkal, a tonnánkénti 20 dollárról 30 dollárra drágult. A nemzetközi szénkereskedelemben a legnagyobb exportőrnek, illetve importőrnek számító ausztrál szénbányák és japán erőművek közötti, évenként kialkudott szerződéses árat a többi szállító és felhasználó hagyományosan irányadónak tekinti a kétoldalú megállapodásokban. Megfigyelők szerint az ausztrál exportőrök már 25 százalékos áremeléssel is nagyon elégedettek lennének. Legutóbb 1995-ben voltak sikeresek, akkor 17 százalékkal fejelték meg a korábbi szerződéses árat.

Szerző(k):
Potori Károly