BUX 132369.28 0,24 %
OTP 41420 0,83 %
header

Pápai Csaba

11.
03.
23:00

Kritikus szinten az OTP árfolyama

A BÉT irányadó indexe 19 676 pontig esett kedden. A BUX nyitásban még 20 173 pont közelében állt, innen ereszkedett alá egészen 19 634 pontig kora délután, majd két erőtlen visszatesztet követően 3 százalékkal hétfői záróértéke alatt landolt. A blue chipek közül egyedül a Richter tudott emelkedni, a BÉT-en jegyzett nagyobbik gyógyszergyártó részvényei 1,2 százalékkal, 39 970 forintig drágulva a napi csúcson tudtak zárni. Szektortársa, az Egis azonban 2,1 százalékkal hétfői záróára alatt, 19 100 forinton végzett. Ennél is jelentősebb veszteséget szenvedett el a Mol, a Magyar Telekom és az OTP. Utóbbi napközben 4925 forinton is megfordult, ám zárásban 5000 forintig kúszott vissza, végül 4,3 százalékkal lett olcsóbb előző napi záróáránál. Az OTP forgalma megközelítette a 20 milliárd forintot. A nagyobb részvények közül a Mol teljesítménye volt a legkiábrándítóbb: az olajcég papírjainak kurzusa zárásban 5,1 százalékkal, 14 800 forintra, napi minimumértékére zuhant. A részvény jegyzésének nagyarányú csökkenésében szerepet játszhatott az a bejelentés is, miszerint ismét kudarccal végződött a makói gázmezők feltárása (a kutat átmenetileg lezárták és felhagytak a további fúrásokkal - lásd cikkünket a 11. oldalon). A Magyar Telekom részvényeinek kurzusa 3,2 százalékkal, 755 forintig ereszkedett alá zárásra, a részvény azonban volt ennél is olcsóbb napközben, 753 forinton is cserélt gazdát. A blue chipek okozta veszteséget ellensúlyozhatták némiképp a hétfői közgyűlésen tőkeemelésről döntő Humet részvényeinek közel 18 százalékos, illetve a BÉT-re nemrég bevezetett Kulcssoft papírjainak 1 százalékos drágulása is, ám a kisebb papírok iránti érdeklődés is mérsékelt volt kedden.

Szerző(k):
Pápai Csaba
10.
29.
23:00

Amerika útját állta az esésnek

Az Egyesült Államok gazdaságának várakozásokon felüli harmadik negyedéves teljesítményéről szóló jelentés örömhírként hatott az elmúlt napokban lendületüket vesztett tőzsdékre. Az USA gazdaságának első becslés szerint 3,5 százalékos bővülése nemcsak az ipari szektor részvényei iránti keresletet lendítette fel, de a bankszektor iránti bizalmat is helyrebillentette csütörtökön. Az olaj árfolyam-emelkedése ellenére csak az energiaipari szektorban nem volt osztatlan az öröm, hiszen a csütörtökön jelentő Shell és Eni a vártnál lassúbb fellendülést vetített előre. A tengerentúli recesszió végét jelző adat ellenére is óvatosságra intenek az elemzők, a jegybankok egyelőre bizonytalan exit stratégiáira hivatkozva. Szakértők szerint a nyílt piacokra pumpált likviditás kivonása eddig megválaszolatlan kérdéseket vet fel a közeljövőt illetően, ugyanis nem egyértelmű, hogy a stimulusok nélkül is folytatódhat-e a növekedés és megőrizhető-e a pénzpiaci stabilitás. Európában a bankpapírokra ugrottak rá az invesztorok, akik a KBC részvényeit közel 18 százalékkal, az ING papírjait 8 százalékkal tornászták fel azt követően, hogy az elmúlt napokban szabadultak az EU által az állami segítség miatt felszabdalásra ítélt cégek részvényeitől. A pénzügyi szektor annak ellenére vonzotta a befektetőket, hogy felmerült, az európai bankok bedőlő hitelállománya jövőre tovább nőhet, veszélyeztetve azok eredményességét. A harmadik negyedéves teljesítményéről csütörtökön hírt adó Deutsche Bank papírjait is megvették, annak ellenére, hogy a pénzintézet céltartalékai megduplázódtak. A londoni parkett irányadó indexe 1,1 százalékkal, a párizsié 1,4 százalékkal, a frankfurtié 1,7 százalékkal emelkedett. Lapzártánkkor a DJIA 1,7, a Nasdaq 1,8, az S&P-500 2 százalék feletti emelkedést mutatott.

Szerző(k):
Pápai Csaba
10.
29.
23:00

Nagyot fordult az OTP

A BÉT irányadó indexe több mint 3 százalékkal előző napi záró értéke felett zárt csütörtökön, s bár a BUX-ot zárásban nem sikerült 21 019 ponton, napi maximumán megtartani, a mutató így is több mint 620 ponttal lendült feljebb. A forgalom az elmúlt időszakban tapasztalthoz képest kiemelkedő volt, meghaladta a 38 milliárd forintot. A blue chipek közül egyedül a Magyar Telekom részvényei maradtak ki az emelkedésből. A távközlési cég papírjai a nap nagy részében sikertelenül ostromolták a 815 forintos szerdai záróár szintjét, s bár a délután folyamán pillanatokra át is törték azt, végül 813 forinton, 0,3 százalékos mínuszban végeztek. Az OTP napon belül több mint 10 százalékkal került feljebb, a negatív tartományban nyitó, majd egészen 4901 forintig süllyedő jegyzésű papír a vártnál kedvezőbb amerikai GDP-adat közlését követően 5467 forinton tetőzött, majd innen ereszkedett vissza 5430 forintig. A bankrészvény kiemelkedő, több mint 30 milliárd forintos forgalom mellett 7,3 százalékos emelkedést regisztrált. A Mol megítélésén is javított az amerikai makroadat, hiszen a délelőttöt a mínuszok között töltő olajrészvényt 16 220 forintig húzták fel az amerikai tőzsdenyitás után, itt azonban a záró szakaszban megindult a profitrealizálás, ami miatt az árfolyam 16 005 forintig ereszkedett vissza. A Richter a reggeli mélyrepülésből délutánra emelkedésbe váltott, így a 39 360 forintos, előző napi záró értéke alatti mélypontról egészen 40 190 forintig nőtt a jegyzés. Szektortársa, az Egis is jól szerepelt, 1,3 százalékkal drágábban zárt csütörtökön. Az econet tegnap is jól teljesített, árfolyama közel 15 százalékkal nőtt, a Csepel azonban még ennél is nagyobbat robbantott, 17 százalékkal drágult.

Szerző(k):
Pápai Csaba
10.
29.
23:00

Vegyes jelek az állampapírpiacról

Az ÁKK csütörtökön 40 milliárd forint értékben hirdetett meg 12 hónapos diszkontkincstárjegyet, amire közel 90 milliárd forint értékben érkezett ajánlat. A benyújtott 134 ajánlatból 95-öt fogadtak el, 40 milliárd forint értékben, a teljes kibocsátás ismét 52 milliárd forint lett. A 6,56 százalékos átlaghozam 10 bázisponttal haladja meg a két héttel korábbi hozamot, viszont 6 bázisponttal alacsonyabb az előző napi másodpiaci benchmarknál. Az állampapírok másodlagos piacán vegyes hozammozgás volt. A rövid oldalon kismértékű, alig több mint átlag 3 bázispontos mérséklődés, míg az éven túli lejáratok esetében még ennél is kisebb arányú hozamemelkedés történt. Az állampapírok bankközi piacán a diszkontkincstárjegyekre kínált átlagos (6,43 százalékos) hozam alapján feltételezhető, hogy a nagyobb piaci szereplők továbbra is arra számítanak, az MNB következő kamatdöntő ülésén 50 bázisponttal mérsékli a jelenleg 7 százalékos alaprátát. Hosszabb távon azonban újra kamatemelést áraznak a bankok, hiszen az éven túli lejáratok esetében 7 százalék feletti, átlagosan 7,375 százalékos hozammal kereskednek az államkötvényekkel a másodpiacon. A Pacific Investment Management Co. (Pimco) szakértőjének szerda reggel megjelent elemzése szerint a magyar állampapírpiacon nincs sok esély az árfolyamok további emelkedésére. Tim Haaf előrejelzését arra alapozta, hogy az MNB szándékai ellenére a további kamatvágás lehetősége rendkívül korlátozott, a forint pedig, ahogy Haaf fogalmazott, "egész drága". A szakember szerint a jegybank minden bizonnyal nem lesz képes arra, hogy gazdasági szempontból elegendő mértékű vágást eszközöljön a rátán.

Szerző(k):
Pápai Csaba
10.
28.
23:00

Az euró már a jövő héten 280 forintig erősödhet

A hét elején megindult tőkepiaci korrekció mértéke már most meghaladja a szeptember végi 5 százalékos globális csökkenést, ám a csütörtökön nyilvánosságra kerülő amerikai GDP-adat, illetve az arra reagáló kommentár elolvaszthatja az elmúlt napok mínuszait. Sörös Csaba, a Takarékbank elemzője szerint ha a beszámoló a várakozásoknál kedvezőbb lesz, az a tengerentúli gazdaság ellenálló képességét tanúsítaná, s ez újra meghozhatja a kockázatvállalási kedvet. Amennyiben az adat a várakozásoknál jelentősen rosszabb lesz, úgy újabb beavatkozásra lehet számítani a Fed és az amerikai kormányzat részéről, ami a stimulusokon hízott tőzsdéknek szintén jó hír lehet. Az mindenesetre egyértelmű, hogy a csütörtöki amerikai GDP-adat fordulópontot jelenthet a következő napok iránya tekintetében. Ugyanígy vélekedik Karsai Péter, a Commerzbank tradere is, aki szerint már szerdán körvonalazódott egyfajta trendváltás, amit az USA harmadik negyedéves gazdasági teljesítményéről szóló felmérés eredménye mellett a KSH által szintén csütörtökön közzétett friss foglalkoztatottsági felmérés is erősíthet, amennyiben az a vártnál borúsabb képet fest az álláspiaci helyzetről. Karsai szerint rövid távon a 275 forintos szint közelében megakadhat az euró árfolyamának emelkedése, a Commerzbank stratégái az év végére pedig 276,50-es euró/forint árfolyamot várnak. Sörös Csaba úgy véli, az euró/forint egy további 5-10 százalékos globális tőzsdei korrekció esetén a 275-285-ös sávba szorulhat be, s az elemző szerint egy ilyen mértékű vagy akár ennél nagyobb lejtmenetet egyelőre nem lehet kizárni. Az elmúlt napok ostroma után a sáv eddigi felső határát jelző 265-ös szint újra támasszá minősült vissza, s a hangulat tartós romlása esetén a jelenlegi 275-ös ellenállási szint is könnyen eleshet. Sörös szerint ha a jelenlegi hangulat érdemben nem javul, az euró árfolyama akár már a jövő héten is átlépheti a 280-as szintet, s egy ideig ott is ragadhat. A szakértő az év végére is a 275-285-ös sávba várja az árfolyamot. Csajbók Róbert, az ING devizapiaci szakembere szerint meglepő volt a szerdai forintgyengülés, ami a szakértő szerint azonban egyelőre csak profitrealizálásnak tűnik, hiszen - amint arra felhívta a figyelmet - a piaci hangulatindexek, köztük például a VIX, nem mutatnak jelentős változást. A trader szerint előfordulhat ugyan, hogy az elmúlt napokban megkezdődött egy a teljes feltörekvő piacot érintő pozíciórealizálási hullám, ám ez rossz hírek nélkül csak kiegyensúlyozott, nyugodt gyengülést eredményezhet. Ez alapján Csajbók a szerdaihoz hasonló kitörésekre nem számít, sőt, mint arra felhívta a figyelmet, a forint 274,65-ös csúcsa is inkább úgynevezett top hunting (az árfolyam tetejének pillanatnyi kitolása) volt, mint valós gyengülés, hiszen már 273 fölött elfogytak a vevők, s az árfolyam a hirtelen felszúrást követően gyorsan vissza is vonult erre a szintre. Az ING szakértője szerint az év végéig a 270-280 forint közötti sávban fordulhat meg leggyakrabban az euró.

Szerző(k):
Pápai Csaba