A főbb nyugat-európai tőzsdék a negatív tartományban zártak kedden, az FTSEurofirst 300 egyhavi mélypontra esett vissza, lapzártánkkor a New York-i parkett irányadó indexei is veszteséget jeleztek, ám sokat behoztak kezdeti lemaradásukból - a DJIA 0,2, a Nasdaq 0,1 százalékos mínuszt mutatott, míg az S&P-500 előző napi záróértéke közelében imbolygott a kereskedés felénél.
Az esésben élen jártak a bankok azt követően, hogy a Royal Bank of Scotland közölte: igényt tart a kormányzati segélyre, s ennek érdekében kész megválni újabb érdekeltségeitől, a Llyods Bank vezetése pedig úgy döntött, az adófizetők helyett inkább a befektetőkre támaszkodik, s túlélése érdekében minden eddiginél nagyobb részvénykibocsátást hajt végre. A pénzintézetekkel szembeni óvatosságra sarkallt az Európai Bizottság bejelentése is, miszerint az óvilági bankokat a most lezárult stressztesztek alapján idén és jövőre akár 400 milliárd eurós veszteségek is érhetik. Csak olaj volt a tűzre a UBS negyedik negyedéve tartó veszteséges szériájáról tanúskodó gyorsjelentés, valamint az HSBC-t érintő újabb elbocsátási hullám.
Az Egyesült Államokban kedden közölt, vártnál kedvezőbb ipari adatok csak enyhíteni tudták az esést, fordítani azonban nem tudtak a kereskedés menetén - a nap végére az FTSE-100 1,3, a DAX 1,4, a CAC-40 1,5 százalékkal került lejjebb. A tengerentúlon az aranyipar képviselői mellett az olaj-, a biotechnológiai és a nyersanyagszektor képviselői is a nyertes oldalra iratkoztak fel, miközben a bankok, a kiskereskedelmi cégek, a félvezetőgyártók a vesztes oldalra kerültek. Utóbbit az küldte lejtőre, hogy a Morgan Stanley borúlátóan nyilatkozott az iparág kilátásairól.
