BUX 132618.01 0,43 %
OTP 41310 0,56 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Nagyot fordult az OTP

2009. október 29. csütörtök, 23:00

A BÉT irányadó indexe több mint 3 százalékkal előző napi záró értéke felett zárt csütörtökön, s bár a BUX-ot zárásban nem sikerült 21 019 ponton, napi maximumán megtartani, a mutató így is több mint 620 ponttal lendült feljebb. A forgalom az elmúlt időszakban tapasztalthoz képest kiemelkedő volt, meghaladta a 38 milliárd forintot.
A blue chipek közül egyedül a Magyar Telekom részvényei maradtak ki az emelkedésből. A távközlési cég papírjai a nap nagy részében sikertelenül ostromolták a 815 forintos szerdai záróár szintjét, s bár a délután folyamán pillanatokra át is törték azt, végül 813 forinton, 0,3 százalékos mínuszban végeztek.
Az OTP napon belül több mint 10 százalékkal került feljebb, a negatív tartományban nyitó, majd egészen 4901 forintig süllyedő jegyzésű papír a vártnál kedvezőbb amerikai GDP-adat közlését követően 5467 forinton tetőzött, majd innen ereszkedett vissza 5430 forintig. A bankrészvény kiemelkedő, több mint 30 milliárd forintos forgalom mellett 7,3 százalékos emelkedést regisztrált.
A Mol megítélésén is javított az amerikai makroadat, hiszen a délelőttöt a mínuszok között töltő olajrészvényt 16 220 forintig húzták fel az amerikai tőzsdenyitás után, itt azonban a záró szakaszban megindult a profitrealizálás, ami miatt az árfolyam 16 005 forintig ereszkedett vissza.
A Richter a reggeli mélyrepülésből délutánra emelkedésbe váltott, így a 39 360 forintos, előző napi záró értéke alatti mélypontról egészen 40 190 forintig nőtt a jegyzés. Szektortársa, az Egis is jól szerepelt, 1,3 százalékkal drágábban zárt csütörtökön.
Az econet tegnap is jól teljesített, árfolyama közel 15 százalékkal nőtt, a Csepel azonban még ennél is nagyobbat robbantott, 17 százalékkal drágult.

Pápai Csaba
Pápai Csaba

Ez is érdekelhet