BUX 129728.50 -0,69 %
OTP 39800 -0,25 %
header

Napi Gazdaság

12.
13.
00:00

Az orosz gazdaság gondjai belső eredetűek

Vlagyimir Putyin korábban a világgazdasági körülményeket, többek között az eurózóna válságát okolta az orosz gazdaság lassulásáért, ehhez képest éles fordulat, hogy most elismerte: a problémák többsége belső eredetű. A válság előtt az orosz gazdaság elsősorban az olajárak emelkedéséből profitálva évi 7 százalék körüli ütemben bővült, azonban ezt a feketegazdaság és a nyersanyag árcsökkenése jelentősen lelassította, 2013-ra 1,4 százalékos GDP-bővülést prognosztizálnak. Putyin csütörtöki beszédében elsősorban az üzleti környezet javítását sürgette, szerinte az orosz munkaerő alacsony termelékenysége felelős elsősorban a gazdasági nehézségekért. Oroszország továbbra is a világ öt legnagyobb gazdasága között van, azonban jelentősen lemaradtunk a fejlett országoktól a termelékenységben, sürgősen lépnünk kell, hogy ezt a lemaradást csökkentsük − hangsúlyozta Putyin. Az elnök egy éve már szorgalmazta a külföldre vitt vagyonok visszaszerzését, most azonban beismerte, hogy ez ügyben eddig nem sokat tettek. Putyin szerint ha a cégek élvezni akarják az orosz állami juttatásokat, akkor az országban kell adózniuk is.

Szerző(k):
Napi Gazdaság
12.
13.
00:00

Újra vett százezer részvényt a Richter

Összesen 100 000 darab saját részvényt vásárolt a Richter az UniCredit Bank közreműködésével szerdán. A BÉT honlapján bejelentett közlemény szerint 4493 forintot fizettek átlagosan egy részvényért. A Richter a részvényeket a NAV. Elismert értékpapír-juttatási programjához kívánja felhasználni. A társaság sajátrészvény-állománya 2013. december 11-én 325 104 darab volt, míg csoportszinten 430 604 darabot birtokoltak. A jelenlegi megbízás alapján még 150 000 ezer részvényt vesz a társaság.

Szerző(k):
Napi Gazdaság
12.
13.
00:00

Harmadik helyre jött fel az Apple Kínában

A jelentősen megugró kínai iPhone-értékesítési adatok már a piaci részesedéseket is átírják az ázsiai országban − írta a MarketWatch. Októberre az amerikai telefongyártó piaci részesedése 12 százalékra ugrott, míg az előző hónapban még csak 3 százalékos részt hasított ki magának. Ráadásul az utolsó előtti helyről a harmadikra ugrott fel a piaci részesedés tekintetében a társaság, így például megelőzte a hazai pályán mozgó Huaweit is. Az Apple egyébként főleg a ZTE és a Coolpad rovására nyert piaci részesedést, ugyanis a Lenovo és a Samsung szintén nőtt, ha nem is ilyen mértékben. A Lenovo és a Samsung így még mindig több telefont ad el, mint az Apple, de egyértelműen látszik, hogy az iPhone 5S készülékek nagyon fogynak Kínában. A most bejött olcsóbb telefonok sikerén még az dobhat, ha végre sikerül az Apple-nek a China Mobile-lal értékesítési megállapodást kötni. Az erről szóló pletykák már napvilágot is láttak, azonban hivatalosan még nem erősítették ezt meg.

Szerző(k):
Napi Gazdaság
12.
13.
00:00

Svájc szerint még szükség van az árfolyamküszöbre

Továbbra is szükség van a svájci frank árfolyamküszöbére az euróval szemben a csökkenő deflációs veszély és a nemzeti deviza erősödése ellenére is − mondta a CNBC-nek Thomas Jordan, a svájci nemzeti bank (SNB) elnöke. Szerinte a megfelelő monetáris kondíciókat csak az árfolyamküszöb segítségével lehet fenntartani, így ugyanis a svájci gazdaságot védeni tudják az árfolyamkilengésektől. Jordan szerint az októberi inflációs adat is azt mutatja, hogy folytatniuk kell a megkezdett küzdelmet a defláció ellen, hiszen több mint két év után először tapasztaltak áremelkedést az alpesi országban. A jegybankelnök úgy látja, hogy ebben nagy szerepe volt a 2011 szeptemberében bevezetett 1,20-as árfolyamküszöbnek. A CNBC újságírója a Fed eszközvásárlásának leállításáról is kérdezte az SNB vezetőjét, aki szerint a lépés hatása Svájcra attól függ majd, mekkora lesz a volatilitás a nemzetközi piacokon a Fed döntése után. Úgy gondolja, hogy a jegybankok kezelni tudják majd a kilengéseket, és a lehető legkisebbre szorítják a volatilitást. A svájci frank gyengülni kezdett a hír hallatán az euróval szemben, 1,22-nél fordult vissza az árfolyam csütörtökön.

Szerző(k):
Napi Gazdaság
12.
13.
00:00

Szárnyalással kezdett a tőzsdén a Hilton

Csütörtökön lehetett először kereskedni a Hilton Worldwide Holdings részvényeivel a Wall Streeten, a 20 dolláron kibocsátott papírok 21,30 dolláron nyitották a napot, hétszázalékos pluszban. Az emelkedés a kereskedés elején is folytatódott, lapzártánkig 21,49 dollárig kúszott fel az árfolyam. Az IPO után a szállodalánc piaci kapitalizációja 2,46 milliárd dollár, ezzel a 2013-as év harmadik legnagyobb amerikai részvénybevezetése volt. Korábban 18−21 dollárra lőtték be a jegyzési árfolyamot, majd ezt szerdán pontosították 20 dollárra.

Szerző(k):
Napi Gazdaság
12.
13.
00:00

Együtt esett a világgal a BUX

Még mindig az amerikai pénznyomtatás csökkentésének lázában égtek a világ vezető tőzsdéi csütörtökön is. Főleg hogy délután a vártnál jobb kiskereskedelmi adat látott napvilágot a tengerentúlon, amitől ismét kisebb mínuszban nyitottak a vezető amerikai indexek. Mindez meglátszott a BUX teljesítményén is, a magyar tőzsde vezető indexe ugyanis egész nap a negatív tartományban forgott, és igazi javulást a nap végéig nem sikerült elérni. Ez főleg a Mol és az OTP szenvedésének tudható be, talán nem is véletlenül. E szektor szereplői ugyanis a nemzetközi piacokon is élen jártak az esésben. A magyar bankrészvény esetében ráadásul a hétfői Kúria-döntés is izgalmas lehet a devizahitelesek ügyében, így valószínűleg ezért is óvatosak sokan az OTP-vel. Ennek hatására 1,1 százalékkal egy erős támaszig, 4155 forintig hullott vissza az árfolyam, ami ha az elkövetkező napokban nem tartja meg a részvények értékét, akkor megnyílhat az út akár a 3800 forintos szintig is.

Szerző(k):
Napi Gazdaság
12.
13.
00:00

Folytatódott az esés Amerikában

Borongós hangulatban folytatódott a kereskedés a világ tőzsdéin, a vegyes amerikai makroadatok nem tudták megfordítani a költségvetési megállapodás után megindult lejtmenetet. Már Ázsiában is egy százalék körüli mínuszokat mutattak az indexek, és az európai tőzsdék többségén is lefelé csordogáltak az árfolyamok. A DAX 0,66 százalékkal, 9017 pontra süllyedt, a CAC−40 0,4 százalékkal, 4070 pontra esett, az FTSE−100 pedig egy százalékkal zárt alacsonyabban. Londonban a kiskereskedelmi szektor részvényei teljesítettek a leggyengébben. A Sports Direct sportszerlánc részvénye két éve nem látott mértékben, 12,6 százalékkal zuhant. A Reuters tudósítása szerint a céget azért büntették, mert megerősítette és nem javította éves várakozásait, ami jól jelzi a befektetői hangulat változását. Azért a részvénynek volt honnan esni, a Sports Direct a legmagasabban árazott részvény volt az FTSE−100-ban a maga 30-as P/E értékével, miközben az indexben szereplő részvények átlagos mutatója csak 16-os. Nagyot estek az olajszektornak szállító mérnöki irodák, miután egyikük, a Wood Group profit warningot tett közzé arra hivatkozva, hogy a nagy olajcégek visszafogják beruházásaikat és keveset rendelnek.

Szerző(k):
Napi Gazdaság