A jelentősen megugró kínai iPhone-értékesítési adatok már a piaci részesedéseket is átírják az ázsiai országban − írta a MarketWatch. Októberre az amerikai telefongyártó piaci részesedése 12 százalékra ugrott, míg az előző hónapban még csak 3 százalékos részt hasított ki magának. Ráadásul az utolsó előtti helyről a harmadikra ugrott fel a piaci részesedés tekintetében a társaság, így például megelőzte a hazai pályán mozgó Huaweit is. Az Apple egyébként főleg a ZTE és a Coolpad rovására nyert piaci részesedést, ugyanis a Lenovo és a Samsung szintén nőtt, ha nem is ilyen mértékben. A Lenovo és a Samsung így még mindig több telefont ad el, mint az Apple, de egyértelműen látszik, hogy az iPhone 5S készülékek nagyon fogynak Kínában. A most bejött olcsóbb telefonok sikerén még az dobhat, ha végre sikerül az Apple-nek a China Mobile-lal értékesítési megállapodást kötni. Az erről szóló pletykák már napvilágot is láttak, azonban hivatalosan még nem erősítették ezt meg.
Szerző: Deák Bálint
