Továbbra is szükség van a svájci frank árfolyamküszöbére az euróval szemben a csökkenő deflációs veszély és a nemzeti deviza erősödése ellenére is − mondta a CNBC-nek Thomas Jordan, a svájci nemzeti bank (SNB) elnöke. Szerinte a megfelelő monetáris kondíciókat csak az árfolyamküszöb segítségével lehet fenntartani, így ugyanis a svájci gazdaságot védeni tudják az árfolyamkilengésektől. Jordan szerint az októberi inflációs adat is azt mutatja, hogy folytatniuk kell a megkezdett küzdelmet a defláció ellen, hiszen több mint két év után először tapasztaltak áremelkedést az alpesi országban. A jegybankelnök úgy látja, hogy ebben nagy szerepe volt a 2011 szeptemberében bevezetett 1,20-as árfolyamküszöbnek. A CNBC újságírója a Fed eszközvásárlásának leállításáról is kérdezte az SNB vezetőjét, aki szerint a lépés hatása Svájcra attól függ majd, mekkora lesz a volatilitás a nemzetközi piacokon a Fed döntése után. Úgy gondolja, hogy a jegybankok kezelni tudják majd a kilengéseket, és a lehető legkisebbre szorítják a volatilitást. A svájci frank gyengülni kezdett a hír hallatán az euróval szemben, 1,22-nél fordult vissza az árfolyam csütörtökön.
Szerző: Beke Károly
