Még mindig az amerikai pénznyomtatás csökkentésének lázában égtek a világ vezető tőzsdéi csütörtökön is. Főleg hogy délután a vártnál jobb kiskereskedelmi adat látott napvilágot a tengerentúlon, amitől ismét kisebb mínuszban nyitottak a vezető amerikai indexek. Mindez meglátszott a BUX teljesítményén is, a magyar tőzsde vezető indexe ugyanis egész nap a negatív tartományban forgott, és igazi javulást a nap végéig nem sikerült elérni. Ez főleg a Mol és az OTP szenvedésének tudható be, talán nem is véletlenül. E szektor szereplői ugyanis a nemzetközi piacokon is élen jártak az esésben. A magyar bankrészvény esetében ráadásul a hétfői Kúria-döntés is izgalmas lehet a devizahitelesek ügyében, így valószínűleg ezért is óvatosak sokan az OTP-vel. Ennek hatására 1,1 százalékkal egy erős támaszig, 4155 forintig hullott vissza az árfolyam, ami ha az elkövetkező napokban nem tartja meg a részvények értékét, akkor megnyílhat az út akár a 3800 forintos szintig is.
A Mol esetében egyelőre ilyen veszély nincs, az 1 százalékos csökkenés következtében 13 790 forintig csökkent ugyanis a részvény. Gond pedig csak akkor lenne, ha új éves mélypontra menne az árfolyam. Nagyon jól teljesített viszont a Magyar Telekom, amelynek a záró szakaszban még arra is volt esélye, hogy pluszban zárjon. Végül azonban 293 forinton, az előző napi záróárán fejezte be a kereskedést az osztalékrészvény. A saját részvények vásárlása a Richter esetében csak arra volt elég, hogy 4500 környékén megragadjon a papír árfolyama. Csütörtökön a 0,8 százalékos esés esetében 4495 forintos utolsó árat jelentett. A forgalom amúgy nagyon alacsony volt, a 330 ezer darabot sem érte el, aminek akár a harmadát is kitehette a saját részvények vásárlása. A BUX így végül 0,8 százalékkal, 18 281 pontra esett vissza.
Szerző: Deák Bálint
