Vegyszereket vásárolt Buffett
Vegyszereket vásárolt Buffett
Ötödével több céget töröltek tavaly
Több mint 33 ezer céget töröltek 2013-ban a cégbíróságok Magyarországon, ami 16 százalékkal meghaladja a 2010-es 28,7 ezres negatív rekordot, és 22 százalékkal több az egy évvel korábbinál − közölte az Opten céginformációs szolgáltató. A cégtörlések nagy számát a 2012-ben indított felszámolási és végelszámolási eljárások dömpingje magyarázhatja. Az Opten szerint a törlések hátterében 61 százalékban a felszámolások, 19 százalékban pedig a végelszámolások álltak, és csak a dobogó legalsó lépcsőfokát foglalták el a kényszertörlések 5 százalékkal.
Tízezrek jelentkeztek már ingyenes készpénzfelvételre
Az eddig eltelt időszakban különösebb fennakadás nélkül zajlott a díjmentes készpénzfelvétellel kapcsolatos bejelentkezés − számoltak be a pénzintézetek. Az érintettek összességében több tízezer nyilatkozatot tettek, a jelentkezések közel fele az internetbanki rendszereken keresztül bonyolódik, ami azzal a reménnyel kecsegtet, hogy a hátralévő hetekben sem kell tumultuózus jelenetekre számítani a fiókokban. Banki szakértők ennek ellenére arra figyelmeztetnek, hogy a január 20-a előtti héten a pénzintézeti fiókokban a későn ébredő nyilatkozattevők dömpingje várható, emiatt megnövekedhet a várakozási idő más ügyek intézésénél is − akkor is, ha e napokra több bank is megerősített ügyfélszolgálati kapacitással készül.
Mégis spanyol villamosok jönnek Budapestre
A BKK ismét a spanyol CAF ajánlata mellett döntött a két budapesti villamosvonalat érintő járműbeszerzési tenderen, az első kocsik 2015 nyarán állhatnak üzembe.
Nagy-Britannia nem teszi ki a határon a "tilos a bemenet" táblát
Az utolsó pillanatig küzdött a román és a bolgár polgárokat sújtó munkaerő-piaci korlátozások érvényben tartásáért a kormányon levő brit Konzervatív Párt egy jelentős csoportja. A választókerületi aktivisták, illetve elnökök alkotta Conservative Grassroots szervezet 90 tagja, köztük 70 parlamenti képviselő a héten nyílt levélben követelte: a brit kormány alkalmazza azt az uniós jogban meglevő záradékot, amely lehetővé teszi, hogy egyes országok korlátozásokat tartsanak fenn, ha "komoly munkaerő-piaci felfordulásnak vannak kitéve vagy néznek elébe". (Ezt a klauzulát alkalmazta 2011-ben Spanyolország is, amikor vissza akarta fogni a románok beáramlását.) A nyílt levél szerint David Cameron kormányfőnek 2018 végéig kellene meghosszabbíttatnia a 2007 óta EU-tag Romániára és Bulgáriára vonatkozó előírásokat, tekintettel a "rendkívüli gazdasági körülményekre". Becslések szerint több mint 300 ezer román és bolgár érkezhet az Egyesült Királyságba − fogalmazott a Telegraph szerint James Joshua, a Conservative Grassroots elnöke −, ez hatalmas nyomást jelent majd a közellátásra, miközben az ország adóssághegyekkel és folyamatos gazdasági kihívásokkal küzd.
További ötezer embernek mond búcsút a HP
A korábban már bejelentett 29 ezer mellett további ötezer ember elbocsátását jelentette be hétfőn a Hewlett-Packard, a cég így végül 34 ezer dolgozójától válik meg, minden tizedik ember új munkát kell hogy keressen 2014-ben. A társaság ezzel együtt azt is közölte, hogy a korábban becsült 3,6 milliárd dollár helyett 4,1 milliárdos költsége lesz a leépítésnek idén. A technológiai vállalat hónapok óta próbálja átalakítani működését, ezt szolgálják a leépítések is, a nyereségesség érdekében azokra az üzletágakra akarnak koncentrálni, melyek hosszú távon is jövedelmezők lehetnek. Október végén világszerte 317 500 dolgozója volt a HP-nak. Szakemberek szerint a cég elsősorban annak köszönheti vesszőfutását, hogy az utóbbi években lemaradt a tabletek és a mobiltelefonok piacán, miközben ez a két szegmens lett a legjövedelmezőbb. A piac egyébként jól fogadta a 2012-ben bejelentett átalakítási terveket, a HP részvényei majdnem megduplázták értéküket tavaly, 97 százalékos növekedéssel zárták az évet, miután 2012 novemberében mélypontra esett az árfolyamuk.
Jó hangulatban zárta az évet Amerika
Miközben az európai tőzsdék pihentek az év utolsó napján, a tengerentúlon még kereskedtek a részvényekkel. A Wall Streeten jó hangulatban telt el december 31-e, a vezető indexek mindegyike javítani tudott előző napi értékéhez képest. A Dow Jones index 0,4 százalékos erősödés után 16 577 ponton zárta az évet, eközben a Standard & Poor's 500 is hasonló mértékben kapaszkodott feljebb, míg a technológiai szektor Nasdaq mutatója 0,55 százalékos pluszban zárt. Ezzel a teljesítménnyel betetőzték a 2013-as évet az amerikai piacok, a Dow és az S&P új történelmi csúcsán zárt, ami jellemző volt az egész évre. A Dow 26,5 százalékos éves növekedést produkált, ennél jobb éve 1995 óta nem volt a mutatónak, az S&P közben 29,6 százalékos éves emelkedéssel zárt, míg a Nasdaq több mint 38 százalékot hozott. A keddi kereskedés egyik sztárja a Hertz Global Holdings volt az amerikai piacon, az autókölcsönző cég ugyanis bejelentette, egy új szabállyal lehetetlenné tennék, hogy egy befektető meghatározó tulajdonrészt szerezzen a társaságban, bizonyos részesedés elérése után automatikusan új részvényeket bocsátanának ki, hogy ezzel felhígítsák a papírokat. A Twitter visszapattant az elmúlt két nap emelkedése után, 5,3 százalékkal ugrott meg a részvények értéke a múlt pénteki 13 százalékos és a hétfői 5,1 százalékos esés után. A Marvell Technology Group árfolyama 4,5 százalékkal emelkedett miután a KKR kockázatitőke-társaság bejelentette, hogy 6,8 százalékos részesedést szerzett a technológiai cégben.A Facebook papírjait komoly hullámvasútra tették a befektetők, hiszen a kereskedés első felében 3,1 százalékot esett az árfolyam, majd fokozatos visszakapaszkodás után végül 1,7 százalékos drágulással zárt a közösségi oldal. A Netflix esetében a befektetők nem örültek annak a bejelentésnek, hogy a cégvezér fizetését ötven százalékkal megemelik, a hírt 0,3 százalékos lecsorgással jutalmazta a piac.
Csendesen búcsúzott a forint
Maradt az alacsony forgalom az óév utolsó napján a devizapiacokon, a forint jórészt ennek köszönhetően továbbra is alig mozdult. Kedd délután 297,53-nál állt az euró jegyzése, ez alig néhány fillérrel tért el a hétfői árfolyamtól. A dollárral szemben 216,21-ig gyengült a magyar fizetőeszköz, míg a svájci frank 241,81 forintba került. A régióban a lengyel zloty stagnált, a cseh korona jól belehúzott, és közel fél százalékot ugrott, míg a román lej szintén egy kicsit javítani tudott.
Mark Zuckerberg a legadakozóbb amerikai
A Financial Times összeállítása szerint Mark Zuckerberg, a Facebook alapítója volt a legbőkezűbb 2013-ban az adakozásban, hiszen az üzletember közel egymilliárd dollárt adományozott egy alapítványnak. Zuckerberg és felesége 18 millió darab Facebook-részvényt adott át jótékony célra, melyek értéke 990 millió dollár. A Szilícium-völgyben hátrányos helyzetű embereket segítő alapítvány az év során közel 3,4 milliárd dollár adományt kapott, ennek harminc százalékát a Facebook atyjától. A lap listája szerint tavaly összesen tizennégy amerikai magánszemély adományozott 100 millió dollárnál nagyobb összeget, egy évvel korábban még tizenegyen voltak a nagy jótékonykodók. A lista összeállítói szerint az adakozási kedv növekedése jelzi a gazdaság lassú kilábalását és a részvénypiacok jó teljesítményét. A szakember szerint Zuckerberg jótékonykodása annyiban új gyakorlatot teremt, hogy az üzletember egy már létező alapítványnak adta a pénzt, nem pedig egy saját szervezetet hozott létre, mint például Bill Gates és neje.
Harminc éve nem szerepeltek ilyen rosszul a nemesfémek
Az arany az utóbbi harminc év legrosszabb teljesítményét mutatta 2013-ban, az ezüst pedig 1981 óta nem esett akkorát, mint tavaly. A nemesfémek teljesítményére főleg a gazdaság kilábalása nyomta rá a bélyegét, a javuló kilátások miatt a befektetők egyre kevésbé vágynak a biztonságot nyújtó eszközökre.