Mark Zuckerberg a legadakozóbb amerikai
Mark Zuckerberg a legadakozóbb amerikai
Eladott 260 millió forintnyi OTP-részvényt Csányi
A bank javadalmazási politikája keretében az év végén 65 746 OTP-részvényt osztottak szét, ebből 63 364 Csányi Sándor elnök-vezérigazgatóhoz került − jelentette be az OTP Bank Nyrt. kedden. A bankvezér nem sokáig ült a papírokon, még hétfőn eladta az összeset 4094 forintos átlagáron, vagyis 259,4 millió forintért. Ezzel Csányi tulajdonában mindössze tízezer OTP-papír maradt.
Harminc éve nem szerepeltek ilyen rosszul a nemesfémek
Az arany az utóbbi harminc év legrosszabb teljesítményét mutatta 2013-ban, az ezüst pedig 1981 óta nem esett akkorát, mint tavaly. A nemesfémek teljesítményére főleg a gazdaság kilábalása nyomta rá a bélyegét, a javuló kilátások miatt a befektetők egyre kevésbé vágynak a biztonságot nyújtó eszközökre.
Egy év után nyílik meg a kínai tőzsde
Kínában öt cégnek engedélyezték papírjuk bevezetését a tőzsdére (IPO), ezzel véget ér az egy éve tartó befagyasztás időszaka. A hatóságok abban bíznak, hogy a lépés növeli a kínai részvénypiac népszerűségét a befektetők körében. A mostani engedélyekkel együtt mintegy 750 társaság vár arra, hogy bevezethesse részvényeit a piacra, vagyis a következő hónapokban komoly fellendülésre lehet számítani.
Az energiapolitikára és a büdzsére koncentrál az új német kormány
Számomra különösen fontos, hogy a pénzügyeinket rendben adjuk át a következő generációnak és hogy sikeresen befejezzük az energiarendszer átalakítását − hangzott el Angela Merkel újévi beszédében, amelyben összefoglalta kormánya prioritásait. Ezek szerint az új német kormány legfontosabb célja kiegyensúlyozni a költségvetést és átvezetni Németországot a nukleáris energiáról a megújuló forrásokra. A régi-új kancellárnak és pénzügyminiszerének, Wolfgang Schӓublének igazán ambiciózus terveik vannak az államháztartással kapcsolatban. Schӓuble azt akarja elérni, hogy az idén Németország mindössze 6 milliárd euró új államadósságot halmozzon fel, ami 40 éve a legkisebb szám lenne, 2015-re pedig egyáltalán nem akarja, hogy az ország új hitelekre szoruljon. Az adórendszer kiskapuinak bezárásával és takarékoskodással a költségvetést is egyensúlyba kívánják hozni. A büdzsé 2013 első kilenc hónapjában 28,7 milliárd euró mínuszban volt.
Szerbia is az IMF-től várja a csodát
Február közepén kezdődhetnek tárgyalások a szerb kormány és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) illetékesei között egy elővigyázatossági hitelcsomagról − jelentette be az ország pénzügyminisztere. Belgrád abban bízik, hogy egy hitelcsomag a piac bizalmát is visszaállítaná az ország iránt.
Folytatódik a politikai kötélhúzás Amerikában
A Fed eszközvásárlásának fokozatos leállítása mellett a politikai csatározások határozhatják meg a 2014-es évet az USA-ban. Életbe lép az egészségügyi reform minden eleme, hamarosan ismét elő kell venni az adósságplafon kérdését, mindezeket pedig betetőzik a közelgő kongresszusi választások.
Szépen zárta az évet a tőzsde
Mérsékelt forgalom mellett számottevő emelkedéssel búcsúzott a 2013-as évtől a Budapesti Értéktőzsde hétfőn. A BUX index 18 564 ponton fejezte be az év utolsó kereskedési napját, ami 1,25 százalékos emelkedést jelentett a karácsony előtti állapothoz képest. Az erősödést támogatta a kedvező nemzetközi hangulat, emellett az utóbbi napokban is optimisták voltak a befektetők, miközben a magyar piac pihenőn volt. A forgalom azonban elmaradt az átlagostól, a nap végéig mindössze 4,2 milliárd forint értékben cseréltek gazdát a papírok.
A bolgár tőzsdeindex lett a régió sztárja
A bolgár és a román tőzsdék vezető indexei termelték idén a legnagyobb hozamot a régióban. Ezzel a szófiai piac világviszonylatban a hetedik helyen végzett, míg Bukarest a tizenötödik helyen állt az év végi összesítésben.
Nagy bukás lett a Gorenje varsói IPO-ja
Jókora eséssel kezdte tőzsdei pályafutását Lengyelországban a Gorenje, a szlovén cég papírjai a bevezetés után több mint tíz százalékot estek hétfő reggel. Napközben kicsit magához tért az árfolyam, de így is 7,3 százalékos mínuszban zárta az első napját a társaság. A Gorenje 16,7 millió euró értékben adott el részvényeket annak érdekében, hogy visszafizesse adóssága egy részét. A 18,17 zlotys áron kibocsátott papírok jegyzése hétfő reggel egészen 16,13 zlotyra esett. A lengyel bevezetéssel egy időben Ljubljanában is kibocsátott új részvényeket a cég, így a szeptemberben még 475,2 millió euróra rúgó adósságát lassan csökkenti a társaság. A szlovén társaság a negyvenhetedik külföldi cég a varsói tőzsdén, ezen belül a harmadik szlovén vállalat a Krka és a Nova Kreditna Banka Maribor után. A mostani bevezetés volt az utolsó IPO 2013-ban Varsóban, az év során összesen 5,11 milliárd zloty értékben vontak be tőkét a cégek a 2012-es 3,44 milliárd után.