Miközben az európai tőzsdék pihentek az év utolsó napján, a tengerentúlon még kereskedtek a részvényekkel. A Wall Streeten jó hangulatban telt el december 31-e, a vezető indexek mindegyike javítani tudott előző napi értékéhez képest. A Dow Jones index 0,4 százalékos erősödés után 16 577 ponton zárta az évet, eközben a Standard & Poor's 500 is hasonló mértékben kapaszkodott feljebb, míg a technológiai szektor Nasdaq mutatója 0,55 százalékos pluszban zárt. Ezzel a teljesítménnyel betetőzték a 2013-as évet az amerikai piacok, a Dow és az S&P új történelmi csúcsán zárt, ami jellemző volt az egész évre. A Dow 26,5 százalékos éves növekedést produkált, ennél jobb éve 1995 óta nem volt a mutatónak, az S&P közben 29,6 százalékos éves emelkedéssel zárt, míg a Nasdaq több mint 38 százalékot hozott. A keddi kereskedés egyik sztárja a Hertz Global Holdings volt az amerikai piacon, az autókölcsönző cég ugyanis bejelentette, egy új szabállyal lehetetlenné tennék, hogy egy befektető meghatározó tulajdonrészt szerezzen a társaságban, bizonyos részesedés elérése után automatikusan új részvényeket bocsátanának ki, hogy ezzel felhígítsák a papírokat. A Twitter visszapattant az elmúlt két nap emelkedése után, 5,3 százalékkal ugrott meg a részvények értéke a múlt pénteki 13 százalékos és a hétfői 5,1 százalékos esés után. A Marvell Technology Group árfolyama 4,5 százalékkal emelkedett miután a KKR kockázatitőke-társaság bejelentette, hogy 6,8 százalékos részesedést szerzett a technológiai cégben.
A Facebook papírjait komoly hullámvasútra tették a befektetők, hiszen a kereskedés első felében 3,1 százalékot esett az árfolyam, majd fokozatos visszakapaszkodás után végül 1,7 százalékos drágulással zárt a közösségi oldal. A Netflix esetében a befektetők nem örültek annak a bejelentésnek, hogy a cégvezér fizetését ötven százalékkal megemelik, a hírt 0,3 százalékos lecsorgással jutalmazta a piac.
Szerző: Beke Károly
