Már britek is perelik a Mercket
Már britek is perelik a Mercket
Úsznak a pénzben az amerikai cégek
Jelentős pénzkészleteket halmoztak fel a vezető egyesült államokbeli vállalatok, és ha egyszer elkezdenek költeni, az meglátszik majd a növekedési adaton is.
Turisták a kínai piacon
A tervek szerint Kína turizmusból származó bevételei 2010-re elérik a 151 milliárd dollárt, ami az ország bruttó hazai termékének (GDP) 7 százaléka lesz. Az országba érkező külföldi turisták száma 64 millió lesz, amivel Kína a világ harmadik legnagyobb turista-befogadó országává lép elő - közölte a China View internetes lap.
Rekordmértékű tőke érkezett az eurózónába
A várt 500 millió eurós többlet helyett júniusban 2,5 milliárd eurós hiányt mutatott az eurózóna folyó fizetési mérlege, 100 milliárd euró fölé nőtt azonban a 12 országba érkezett portfólió-befektetések nagysága - közölte az Európai Központi Bank (ECB).
Tőzsdei boom a gázai kivonulás után
Jót tett az izraeli, illetve a palesztín tőzsdének a gázai zsidó telepek felszámolása, illetve az izraeli kivonulás, az ettől várt gazdasági fellendülés miatt ugyanis szárnyalni kezdtek a részvényárak mind Tel Avivban, mind pedig Nábluszban - mutat rá az AFP hírügynökség.
Madárinfluenza: Hollandia bekeményít
Egyre jobban aggódnak az európai országok a madárinfluenza oroszországi terjedése miatt, Hollandia a mai nappal már meg is tiltotta, hogy a baromfitenyésztők szabadon tartsák a jószágaikat.
Kiben bízunk és kiben nem?
A magyarok leginkább az orvosokban és a tanárokban bíznak, a legkevésbé pedig a vállalati felsővezetőkben, illetve a politikusokban, de nem sokat adnak az újságírók szavára sem - derül ki a GfK Custom Research Worldwide felméréséből.
Forint: a kamatdöntés után is marad az unalom?
Az utóbbi napok piaci eseményeit nyomon követők számára nem meglepő módon a bankközi devizapiacon ma is alacsony a forgalom, és gyakorlatilag mozdulatlanok az árfolyamok. Ha a jegybank a várakozásoknak megfelelően vág a kamatokon, akkor ez így is marad.
Kivonulnak a külföldiek a magyar piacokról?
A második negyedévben mind az állampapírpiacon, mind pedig a részvénypiacon csökkent a nem-rezidensek részesedése, amire legutóbb egy éve volt példa. A negyedév során a tőzsdei részvények kapitalizációja történelmi maximumot ért el - derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) jelentéséből.
Kazahsztánban terjeszkedne a kínai olajipar
Kína legnagyobb olajipari vállalata, a China National Petroleum Corp. 4,18 milliárd dollárt ajánlott fel a PetroKazakhstan Inc. társaságért - értesült a Bloomberg.