BUX 132369.28 0,24 %
OTP 41420 0,83 %
header

Kolozsi Pál

08.
21.
23:59

A magas olajárak veszélyeire figyelmeztet az IMF

A globális növekedésre egyre nagyobb veszélyt jelentenek a rekordszintre emelkedett olajárak – idézte a Nemzetközi Valutaalap (IMF) szeptemberben publikálásra kerülő világgazdasági elemzésének egyik végkövetkeztetését pénteki számában a Handelsblatt című német napilap. Az IMF az idei évre átlagosan 51 dolláros olajárral kalkulál, 2006-ra pedig 53 dollárossal, azaz tavaszi jelentéséhez képest több mint 4, illetve csaknem 10 dollárral megemelte árprognózisait. A multilaterális szervezet elemzői szerint a világgazdaság egészének bruttó hazai terméke (GDP) az idén 4,3 százalékkal, jövőre pedig 4,4 százalékkal bővül majd, azaz az IMF a magas olajárak ellenére sem változtatott a globális gazdasági növekedésre vonatkozó előrejelzésén. Nem ilyen kedvező a kép a magyar gazdaság szempontjából is kiemelkedő jelentőségű eurózóna kilátásaival kapcsolatban. Az elemzés szerint a 12 tagország növekedése az idén 1,3 százalékos lehet, 2006-ban pedig 2 százalékkal bővülhet a közös pénzt használó országok GDP-je, azaz az IMF mind a két esztendő esetében 0,3 százalékponttal csökkentette prognózisát. Németország gazdasága az idén a korábban vártnál dinamikusabban, 1 százalékkal nőhet, a jövő évre vonatkozó előrejelzéséből azonban visszavett az IMF, és immár csak 1,3 százalékos rátát vár.

Szerző(k):
Kolozsi Pál
08.
18.
23:59

Uniós feketelista a légitársaságokról

A biztonsági kételyeket felvető légitársaságok neveit tartalmazó feketelista internetes közzétételére készül az Európai Bizottság (EB), miután az utóbbi napokban több repülőgép-szerencsétlenség történt, és számos európai uniós állampolgár is életét vesztette ezek következtében. A katasztrófák sorozata augusztus 6-án kezdődött, amikor a Tuninter légitársaság egyik repülője járt szerencsétlenül Szicília partjainál, 16 emberéletet követelve. Múlt vasárnap a ciprusi Helios légitársaság egyik Boeing–737-300-as gépe zuhant le Athén mellett, amelynek következtében 121-en vesztették életüket, kedden pedig 152 francia állampolgár halálát okozta egy kolumbiai MD–82-es chartergép venezuelai balesete. Szakértők szerint az is csak a szerencsének köszönhető, hogy az Air France Airbus–A340-es gépének augusztus 2-ai, szerencsétlen torontói landolását túlélte a több mint 300 utas. A tagországok közül leginkább érintett Franciaország már jelezte, hogy a vezető európai uniós tagállamok – Párizson kívül Berlin, Róma és London – támogatják a brüsszeli tervet. A feketelista ötletét Jacques Barrot brüsszeli közlekedési biztos jelentette be több francia rádiónak adott nyilatkozatában. A lista azokat a légitársaságokat tartalmazná, amelyeket valamelyik EU-tagállamban már elmarasztalták, illetve megbüntették a biztonsági előírások megszegése miatt. Barrot szerint az Egyesült Államokban már létezőhöz hasonló feketelista a 25 tagország közötti információmegosztáson alapulna.

Szerző(k):
Kolozsi Pál