Norvégiában folytatja a magyar Telenor szakembere
Norvégiában folytatja a magyar Telenor szakembere
A mobiltelefoncégek gyorsították fejlesztéseiket
A mobiltelefon-szolgáltatók készülnek az új állami versenytárs megjelenésére, így mindegyik óriási ütemben fejleszti szupergyors hálózatát. A Vodafone a napokban jelentette be, hogy áprilisra lezárul a cég modernizációs projektje, amelynek eredményeképpen a jelenlegi 70 százalék után az egész országban elérhető lesz a távközlési szolgáltató szupergyors mobilinternet-hálózata a lakosság számára. Beck György, a társaság elnöke azt nyilatkozta, hogy a 21,6 megabites elméleti maximális letöltési sebességű hálózat mindenütt működni fog, így például a fővárosi villamosokon is. A Vodafone hálózatának fejlesztése az előzetes terveknél is gyorsabban halad, hiszen karácsonyra Budapest kivételével mindenütt megvalósult. A cég pedig legutóbb azt jelentette be, hogy immár az 1-es metróban is elérhető a szélessávú mobilinternet.
Malév-csőd: sokasodnak a gyanús jelek a szakszervezet szerint
A Malév egyes szakszervezeti attól tartanak, hogy ebek harmincadjára jutnak a földi kiszolgáló vállalat, és a dolgozók úgy, hogy a vezetés a konkurencia malmára hajtja a vizet.
Holnaptól itt a Tesco Mobile
Március elsején indul a Tesco Mobile szolgáltatás − jelentette be Beck György, a Vodafone Magyarország elnöke egy tegnapi sajtótájékoztatón. (A Tesco és a Vodafone tavaly szeptemberben hozta nyilvánosságra, hogy mobilszolgáltatásba kezd). Beck szerint a gazdasági környezet kedvező az induláshoz, az új szereplő lendületbe hozhatja a piacot. Az új szolgáltató hívószáma a 31-es lesz. Hasonló terméke már van a Tescónak Szlovákiában, Írországban és Angliában − Magyarország lesz a negyedik helyszín − tette hozzá Gerry Gray, a Tesco Global Áruházak Zrt. vezérigazgatója. Jelenleg másfél millió Tesco-kártyás ügyfél van, amiből megbecsülhető a potenciális felhasználói szám is. A Vodafone technológiája és a Tesco értékesítési hálózata adott a sikerhez − vélték a cégvezetők.
Malév: a szakembereket nem kellene elfecsérelni
A Malév február 3-i leállása után csoportszinten több mint kétezer fős létszámleépítést jelentettek be, ebből mintegy 1400 fő a Malév Zrt.-től kerül ki. (Ebből 1100 fő a Malév Zrt. alkalmazottja, 300 fő pedig kölcsönzött munkavállaló.) Király József, a Malév Zrt. hr-igazgatója lapunknak elmondta, hogy a jövő hét második felében születhet meg a csoportos létszámleépítésről szóló döntés (eddig csak a szándékot fogalmazta meg a légitársaság), amit aztán bejelentenek a munkaügyi hivatalnak, ekkor már neveket és kereseteket is közölnek. Ezek után kapják meg a dolgozók az értesítést arról, hogy harminc nap múlva a munkáltató rendes felmondással megszünteti a munkaviszonyukat. Ekkor kezdődik a felmondási idő, a munkaviszony pedig annak végén szűnik meg. Ez dolgozónként különböző időpontot jelent, hisz az a munkaviszonyban letöltött időszaktól függ. Az igazgató szerint elhúzódó, hosszabb folyamatra lehet számítani.
A Nokia még nem kezdte meg a leépítést
Még nem kezdődött el a Nokia komáromi gyárában a dolgozók csoportos leépítése: egyelőre annyi történt, hogy a finn cég bejelentette szándékát a munkaügyi központnak. Információink szerint csaknem két hete elkezdődtek a tárgyalások a cégvezetés és az érdekképviselet között arról, hogy milyen elvek alapján történjen a leépítés (úgy tudni, a felek ma is asztalhoz ülnek). A jogszabály arról nem rendelkezik, hogy mennyi időnek kell eltelnie a szándék, illetve a konkrét döntés bejelentése között; szakemberek arra számítanak, hogy a Nokia márciusban fogja ismertetni elhatározását. Ekkor derül ki, hogy pontosan hány főt érint a leépítés − korábban 2300-at jeleztek −, és a társaságnak akkor kell tudatnia, hogy milyen ütemezésben akarja azt végrehajtani. A Nokia korábban azt közölte, hogy a leépítést az év során, fokozatosan akarja lebonyolítani.
Tovább csökkennének a roamingdíjak
A roamingdíjak további csökkentésére tett javaslatot az Európai Parlament egyik bizottsága. Eszerint 2012 júliusától a kiskereskedelmi roamingdíj felső határa a kimenő hívásoknál percenként 0,25 euró, a bejövő hívásoknál pedig 0,08 euró lenne. Csökkenne az sms és az adatforgalom díja is, mégpedig fokozatosan 2015-ig. A belföldi mobilszolgáltatóknak legkésőbb 2012. június 30-ig tájékoztatniuk kell ügyfeleiket a július elsejétől életbe lépő új uniós tarifákról.
Első fokon nyert a Klubrádió
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsának szerződést kellett volna kötnie a Klubrádióval a 92.9 MHz-es frekvenciára − mondta ki elsőfokú ítéletében szerdán a Fővárosi Törvényszék. A Klubrádió azért indított pert, mert bár az Országos Rádió és Televízió Testület pályázatán elnyerte a frekvencia használatának jogát, a később megalakult NMHH nem kötött szereződést a rádióval. A hatóság ugyanis arra hivatkozott, hogy ugyanaz a tulajdonos nem üzemeltethet két rádiót, jóllehet a Klubrádió már az eredeti pályázatban jelezte, hogy ha megkapja a 92.9-es frekvenciát, lemond a 95.3-as frekvenciáról. Később, miután a Klubrádió engedélye lejárt, az NMHH pályázatot írt ki a 95.9-es frekvenciára, ám a Klubrádió ezen sem járt sikerrel, a tenderen egy másik társaság lett a befutó. A Klubrádió jelenleg egy ideiglenes, hatvan napra szóló engedély alapján működik a 95.3-as frekvencián. A Klubrádió egyébként ezt a frekvenciapályázatot is megtámadta, ebben az ügyben várhatóan március 14-én dönt a bíróság.
Egymilliárdos közlekedésbiztonsági fejlesztések a GYSEV hálózatán
A GYSEV Zrt. közel egymilliárd forintot nyert el az Új Széchenyi Terv forrásaiból közlekedésbiztonságot javító fejlesztésekre. A pénzből egyebek között csapórudas sorompókat telepít több vasúti átjáróba. A tervezett fejlesztéseket a jövő év végéig hajtja végre a vasúttársaság. Schváb Zoltán közlekedésért felelős helyettes államtitkár a támogatási szerződés aláírásakor elmondta, a vasúttársaságok és közútkezelők javaslatai alapján rangsorolt közlekedésbiztonsági fejlesztésekre mintegy 50 milliárd forintot fordítanak az Új Széchenyi Tervben. Az Állami Autópálya Kezelő, a Magyar Közút és a MÁV is nagyságrendileg 12 milliárd forintos csomagot készített elő a kezelésében lévő közúti és vasúti hálózatokra. A javaslatok között baleseti gócokon tervezett beavatkozások, forgalomirányítási beruházások, passzív biztonsági berendezések telepítése, kijelölt gyalogos-átkelőhelyeken, vasúti átjárókban és autópályákon elvégzendő biztonságnövelő fejlesztések szerepelnek.
Csütörtökön indul a Tesco Mobile
Március 1-jén indul a Tesco Mobile szolgáltatás, a 20-as, 30-70-es számok után mostantól a 31-es számmal is lehet hívást kezdeményezni. Egy perces beszélgetés 29,5 forint lesz.