BUX 132046.37 0,27 %
OTP 41080 -0,05 %
header

Diószegi József

06.
04.
00:00

Távozik az AH első embere

Június 1-jével távozott Jean-Francois Fenech, az Antenna Hungária (AH) vezérigazgatója és igazgatósági tagja a cég éléről és június 30-ával a TDF Csoporttól - tájékoztatott az AH, amely a távozás okát nem közölte.  Jean-Francois 24 éven keresztül dolgozott a francia TDF Csoportonnál, az elmúlt közel öt évben pedig az Antenna Hungária Zrt-t irányította, a cég közleménye szerint \"a kihívásokhoz alkalmazkodva sikerre vitte az általa vezetett céget\". A szakember az utóbbi években a digitális átállással kapcsolatos teendőkkel volt elfoglalva, de a csúszásnak \"köszönhetően\" ezt már nem az ő irányátásával fejezi be a cég , a tervek szerint 2014 végéig.  Június 1-jétől az Antenna Hungária megbízott vezérigazgatója a jelenlegi gazdasági igazgatói tisztsége megtartása mellett Yves Coulomb lesz, amíg az új vezérigazgató kiválasztásra kerül az elkövetkező hónapokban.

Szerző(k):
Diószegi József
06.
04.
00:00

Változatlan létszám mellett nyereséget termelt tavaly a magyar Sanoma

A hirdetési piac stagnálása ellenére növelni tudta bevételét tavaly a Nők Lapja, a Story és még további több mint két tucat magazin és internetes portál kiadójaként ismert Sanoma Media Budapest Zrt. A kiadó vezérigazgatója, a Napi Gazdaságnak nyilatkozó Szabó György szerint ez jórészt a digitális bevételek növekedésének köszönhető, illetve annak, hogy a kiadó az elmúlt évben konszolidálta a Házi Patika Kft. ötven százalékát. A magyarországi médiacégek ma csak akvizíciók révén tudják növelni bevételüket, kivéve, ha nem száz százalékban a digitális termékkel vannak jelen a piacon − emelte ki a vezérigazgató, aki azt is elmondta, hogy az említett bevételnövekedést a társaság tavaly változatlan − ötszáz fős − létszám mellett tudta megvalósítani. (A magazinok, portálok mellett a finn cég magyarországi többségi vagy kisebbségi érdekeltségébe tartozik még a Story 4 és a Story 5 televíziós csatorna, egy vegyesvállalat a Hearst Corporationnel, a MediaLog lapterjesztési vállalkozás − ezek bevétele azonban nem jelenik meg a zrt. bevételeiben.

Szerző(k):
Diószegi József
06.
01.
00:00

A tervezettnél kisebb lett a BKV vesztesége

Mintegy 6 milliárd forintos veszteséggel zárta a múlt évet a BKV, miközben utasainak száma és menetdíjbevétele is emelkedett − derül ki a cég 2011-es üzleti jelentéséből. A Fővárosi Közgyűlés által szerdán tárgyalt előterjesztés mellékletében szereplő dokumentum rögzíti: a 2010-es adatokhoz képest 1,3 százalékkal, 1,39 milliárdra nőtt az utasok száma, az üzemi bevételek 131-ről 133 milliárdra, a menetdíjbevételek pedig 49-ről 51 milliárd forintra emelkedtek. A hiányt részben az okozza, hogy a BKV nem kapta meg a tervezett működési támogatást − írja az MTI. A társaság üzemi nyeresége 824 millió forint, bár korábban 1,4 milliárdos veszteséget terveztek. A vártnál jobban alakult az adózás előtti veszteség is, amely 8,8 helyett 5,8 milliárd forint lett 2011-ben. A járatkimaradások száma 44 százalékkal csökkent, a 2010-es 551 ezerhez képest tavaly 310 ezer járat maradt ki, az üzemi ráfordítás pedig 126-ról 132 milliárdra emelkedett. A BKV tavaly december 31-i adósságállománya 64,6 milliárd forint volt, a tervezettnél 8,2 milliárddal alacsonyabb.

Szerző(k):
Diószegi József
06.
01.
00:00

Nem fix taxitarifában gondolkodik Budapest

A pünkösdi demonstráció után hétfőn újabb taxistüntetést tartanak Budapesten, a szolgáltatók azt kívánják elérni, hogy konszenzusos álláspont kialakulásáig ne jöjjön létre a piacot szabályozó rendelet. A taxisszervezetek célja, hogy a rendeletről szakmai érvek alapján döntsenek − mondta lapunknak Metál Zoltán, az Országos Taxis Szövetség elnöke. A szövetség Metál szerint hetek óta várja a Budapesti Közlekedési Központ Zrt. (BKK) egyeztetésre szóló meghívóját, illetve a találkozó időpontjának kijelölését. Az idő azért is sürget, mert a szövetség úgy tudja, a BKK a június 20-i fővárosi közgyűlésre kívánja beterjeszteni a rendelettervezetet.

Szerző(k):
Diószegi József
06.
01.
00:00

Sávosan emeli meg a havidíjakat a Vodafone

A Vodafone az ügyfelekre hárítja a társaság költségstruktúráját módosító telefonadó egy részét − mondta Diego Massidda, a Vodafone Magyarország Zrt. vezérigazgatója tegnapi sajtótájékoztatóján. A társaság lakossági előfizetőinél sávosan módosítja a havidíjakat, azaz arányosan, a díjcsomagokban foglalt perceket veszi alapul. A csomagok legfeljebb a törvényi plafont jelentő nettó hétszáz forinttal emelkednek, a bónuszperceket azonban nem veszik figyelembe a havidíj megállapításakor.

Szerző(k):
Diószegi József