BUX 132046.37 0,27 %
OTP 41080 -0,05 %
header

Diószegi József

06.
06.
00:00

Egyre kisebb a forgalom az autópályákon

Az M1-es forgalmában minimális mértékű változás figyelhető meg, idén áprilisban, 2011-ben és 2010-ben is 35 ezren vették igénybe a sztrádát Győrnél, a főváros közelében azonban kis csökkenés tapasztalható, Törökbálintnál ugyanis idén áprilisban 47 600-an araszolták a pályán, míg két évvel korábban még csaknem 51 ezren − az agglomerációból közlekedők közül többen választhatták a közösségi közlekedést.

Szerző(k):
Diószegi József
06.
06.
00:00

Kevesebb e-matricát adtak el drágábban

Idén az első négy hónapban több mint 4,1 millió e-matricát értékesített az Állami Autópálya Kezelő (ÁAK) Zrt., szemben a tavalyi és a tavalyelőtti hasonló időszakban eladott ötmillióval, de az árbevétel így is nőtt. 2010 első négy hónapjában az ötmillió matricához 17,8 milliárd forint bevétel társult, egy évre rá pedig húszmilliárd, idén viszont az első négy hónapban 23,4 milliárd forint folyt be. Ebben szerepet játszhat a négynapos matrica megszűnése: emiatt − a fizetős szakaszokat elkerülve − kevesebben vásároltak e-vignettát, akik viszont igen, azok csak a drágább, tíznapos jegyet vehették meg. A bevétel gyarapodásához hozzájárulhatott a nagy tehergépjárművek által használt D4-es matricák drágulása is.

Szerző(k):
Diószegi József
06.
06.
00:00

Összebútoroztak az operátorok

A Telenor és a UPC Direct stratégiai együttműködés keretében kezdte el egymás szolgáltatásait értékesíteni, így a szélessávú internetet és a műholdas televíziószolgáltatást − jelentették be a cégek. (A Telenor nem a kábeltelevíziós piacon jelen levő UPC Magyarországgal kötött megállapodást.) Ez az egyik jele annak a trendnek, hogy a fogyasztók csomagban szeretnek vásárolni. Mégpedig azért, mert így kedvezményt remélnek, s egy számlát kell fizetniük. A csomagok pedig általában a televíziós szolgáltatásra épülnek, vagyis az ügyfelek \"ehhez\" szeretnének internet- és telefon-előfizetést − kedvezményes áron.

Szerző(k):
Diószegi József
06.
05.
00:00

Jöhetnek az új metrókocsik

Az Alstom Transport a Nemzeti Közlekedési Hatóságtól (NKH) 2012. június 1-jén megszerezte a budapesti 2-es metróvonalra gyártott Metropolis metrószerelvények végleges típusengedélyét − jelentette be a cég. Így lehetővé válik a Metropolisok forgalomba állítása. Ezzel a Tarlós István főpolgármester és Patrick Kron, az Alstom-csoport elnök-vezérigazgatója között létrejött megállapodás fő pontja teljesült. A végleges típusengedély kiadásához a szerelvények jelentős módosítására volt szükség: az Alstom átszabta a szerelvények fékrendszerét és növelte az üzemi fék rendelkezésre állását áramszünetkor. A franciaországi és a budapesti tesztekkel, próbákkal a prototípusok már mintegy 35 ezer kilométer futottak. A végleges típusengedély birtokában az Alstom megkezdheti a 22 új, 5 kocsiból álló szerelvény szállítását Budapestre, havonta három szerelvény érkezik majd. Az üzembe helyezés előtt a BKV-nak mindegyik szerelvényre meg kell szereznie az úgynevezett üzembe helyezési engedélyt is.

Szerző(k):
Diószegi József