Június 1-jével távozott Jean-Francois Fenech, az Antenna Hungária (AH) vezérigazgatója és igazgatósági tagja a cég éléről és június 30-ával a TDF Csoporttól - tájékoztatott az AH, amely a távozás okát nem közölte. Jean-Francois 24 éven keresztül dolgozott a francia TDF Csoportonnál, az elmúlt közel öt évben pedig az Antenna Hungária Zrt-t irányította, a cég közleménye szerint \"a kihívásokhoz alkalmazkodva sikerre vitte az általa vezetett céget\". A szakember az utóbbi években a digitális átállással kapcsolatos teendőkkel volt elfoglalva, de a csúszásnak \"köszönhetően\" ezt már nem az ő irányátásával fejezi be a cég , a tervek szerint 2014 végéig. Június 1-jétől az Antenna Hungária megbízott vezérigazgatója a jelenlegi gazdasági igazgatói tisztsége megtartása mellett Yves Coulomb lesz, amíg az új vezérigazgató kiválasztásra kerül az elkövetkező hónapokban.
