BUX 132046.37 0,27 %
OTP 41080 -0,05 %
header

Diószegi József

06.
13.
00:00

Folyamatosan terjed az M2M kapcsolat

A gépek közötti kommunikáción alapuló M2M-technológia gyors hazai terjedésére számít a Telenor Magyarország. Hazai terjedését jól mutatja, hogy az elmúlt években az M2M-kártyák száma évente negyven százalékkal nőtt a Telenornál − mondta el Drozdy Győző, a Telenor vezérigazgatói stratégiai tanácsadója egy tegnapi tájékoztatón. A mobiltávközlési cég azzal számol, hogy 2020-ra 15 milliárd ilyen készülék kapcsolódhat össze önműködően világszerte, hazánkban pedig negyvenmillió gépek közötti kapcsolatra számítanak az elkövetkező évtizedben. A Telenor Magyarország által üzemeltetett M2M kapcsolatok közel fele, mintegy 43 százaléka járműkövetésre, flottamenedzsmentre szolgáló eszközök kommunikációját segíti, de jelentős a biztonságtechnika, illetve a távleolvasás terén működő kapcsolatok száma is.

Szerző(k):
Diószegi József
06.
13.
00:00

Rövidesen 3D-s televíziós csatorna indul

A közszolgálati média − kísérleti jelleggel − június 25-én m3D néven elindítja Magyarország első 3D-s televíziós csatornáját − jelentette be a tegnapi tájékoztatón Szabó László Zsolt, az MTVA vezérigazgató-helyettese és Rákay Philip, az MTV Zrt. programigazgatója, az m1, m2 intendánsa. A sportműsorokat augusztus 12-éig, a XXX. nyári olimpiai játékok zárásáig láthatják ilyen formában a közmédia nézői arra alkalmas televíziókészülékeken. A csatorna partnere a Samsung.

Szerző(k):
Diószegi József
06.
12.
00:00

Bécs helyett Budapestről terít a Beiersdorf

A német Beiersdorf (BDF) Magyarországra helyezi jelenleg Bécsben működő regionális disztribúciós raktárát, 2013 márciusától pedig a DHL Supply Chain Magyarország Kft. (DSC) üllői központi raktárából látják el Európa számos országát a BDF kozmetikai termékeivel és orvostechnikai eszközeivel − közölte a társaság. A BDF annak ellenére döntött a váltásról, hogy az osztrák piac kiemelkedő szerepet játszik a cég életében. Az ausztriai redisztribúciós központ áthelyezése elsősorban költséghatékonysági célokat szolgál, Magyarország mellett cseh, illetve szlovák helyszínek is felmerültek lehetséges opcióként. Az új megállapodás 35−50 új, állandó munkahely létrehozását teszi lehetővé a logisztikai cég számára. Az új megbízás kapacitásbővítést ugyan nem tett szükségessé, de közel 106 millió forintos beruházást hajtottak végre, hogy kialakítsák a szükséges feltételeket a BDF termékeinek megfelelő tárolásához − mondta el Ujszászi Ferenc, a DSC üzletfejlesztési igazgatója.

Szerző(k):
Diószegi József
06.
11.
00:00

Intelligensebb hazai ügyfélszolgálatok

Csökkenhet az a beszélgetési idő, amit az ügyfelek a különböző telefonos ügyfélszolgálatok munkatársaival folytatnak, és az egy hívással megoldott ügyek száma is nőhet a mesterséges intelligenciával támogatott ügyfélszolgálati megoldásnak köszönhetően. A projekt a Montana vezetésével, az MTA Nyelvtudományi Intézete, a BME Távközlési és Médiainformatikai Tanszék, a THINKTech Kutatási Központ és az AITIA International Informatikai Zrt. kutatóiból, fejlesztőiből álló konzorcium és a Vodafone szakembereinek bevonásával valósult meg. A program a következőképpen működik: a hívó beszédhangja, illetve az általa elmondottak alapján navigálja az ügyfélszolgálaton dolgozó kollégát a képernyőn arra, amire a betelefonáló rákérdez. Az ügyfélszolgálati kollégának tehát nem kell minden információt a fejében tartania, ehelyett ott az informatikai támogatás.

Szerző(k):
Diószegi József
06.
11.
00:00

Sötét évet zárt a magyarországi légiipar

Növelte árbevételét tavaly a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret működtető Budapest Airport Zrt. (BA), a cég eredménykimutatása szerint 2011-es árbevétele meghaladta a 135 millió eurót (mintegy 40 milliárd forintot), szemben a 2010-es 120 millió euróval. A bevételnövekedés alapvetően a forgalom gyarapodásának köszönhető, a 2011 márciusában megnyílt SkyCourt utasterminál elkezdett pénz termelni − mondta lapunknak Hardy Mihály kommunikációs igazgató.

Szerző(k):
Diószegi József
06.
07.
00:00

Átszabták a vasútcégek vezetését

A GYSEV Zrt. legutóbbi közgyűlése elfogadta Dávid Ilona lemondását a vezérigazgatói posztról. A szakember a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatójaként folytatja pályafutását, ugyanakkor továbbra is a GYSEV elnöke marad. Távozik a GYSEV-től Ungvári Csaba vezérigazgató-helyettes, valamint Pál László stratégiai műszaki fejlesztési vezető is. Utóbbi a MÁV Zrt. általános vezérigazgató-helyettesi posztját tölti be. Ungvári pedig a MÁV-Start Zrt. vezérigazgatója lett. A MÁV vezérkara tehát a GYSEV-től érkezett, ahol helyükre belső munkatársakat neveztek ki. A GYSEV közgyűlése vasút-üzemeltetési vezérigazgató-helyettesi megbízást adott az eddigi pályavasúti és gépészeti üzletágvezetőnek, Kövesdi Szilárdnak, aki a testület döntése értelmében a megbízott vezérigazgatói teendőket is ellátja. A GYSEV általános vezérigazgató-helyettesi tisztségét Skála János, az eddigi társasági pénzügyek és vállalati stratégia vezetője látja el.

Szerző(k):
Diószegi József