BUX 132046.37 0,27 %
OTP 41080 -0,05 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Sötét évet zárt a magyarországi légiipar

2012. június 11. hétfő, 00:00

Fotó: Dömötör Csaba / Földi D. Attila

Növelte árbevételét tavaly a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret működtető Budapest Airport Zrt. (BA), a cég eredménykimutatása szerint 2011-es árbevétele meghaladta a 135 millió eurót (mintegy 40 milliárd forintot), szemben a 2010-es 120 millió euróval. A bevételnövekedés alapvetően a forgalom gyarapodásának köszönhető, a 2011 márciusában megnyílt SkyCourt utasterminál elkezdett pénz termelni − mondta lapunknak Hardy Mihály kommunikációs igazgató.

A 2010-es 8,2 millió után tavaly 8,9 millió utas fordult meg a budapesti reptéren, ebből 3,2 millió Malév-utas volt − közülük 1,3 millió átszálló, akiket a légitársaság leállása miatt azonnal elveszített a BA. Az utasok 26 százalékát hozták a diszkonttársaságok, a fennmaradó részt pedig a hagyományosak. Idén várhatóan 7,9 millió utas fordul meg a Ferihegyi reptéren, ami 13 százalékos csökkenést jelenthet az előző évhez képest. A BA az elmúlt években üzemi szinten nyereséges volt, 2010-ben 50, tavaly pedig 54 millió eurót (16 milliárd forintot) meghaladó profitot termelt. A cég beruházásai és a kamatterek miatt azonban mérleg szerint közel mintegy 36 millió eurós veszteséget produkált az elmúlt két évben.

A BA eleget tett és tesz a privatizációs szerződésben vállalt kötelezettségeinek, megvalósította például a vállalt 261 millió euró értékű beruházást. Az elmúlt év után százmillió euró várt befektetésre a további növekedés érdekében, az idénre tervezett beruházások 37 százaléka azonban nem valósul meg, csúszik például a cargobázis megépítése is.
Idén az utasszám várható csökkenése mellett a gépmozgások száma is mérséklődhet, a Malév 22 gépe helyett ugyanis csak hét \"lépett\" be: kettőt a Wizz Air, ötöt pedig a Ryanair hozott. Az idei forgalom 51 százaléka származhat fapados légitársaságoktól (ez a tavalyi részarány közel kétszerese), a hagyományos szolgáltatók pedig az utasok 49 százalékát hozhatják − ez Hardy szerint a következő öt évben fennmaradhat. A BA a tavalyi 8 milliárd forint után idén 12 milliárdos veszteségre számít.

A felszámolás alatt lévő Malév Zrt. 2011-es beszámolója nem található meg a közigazgatási tárca céginformációs portálján, és lapunknak a felszámolótól sem sikerült választ kapnia az ügyben. Egyelőre nem áll rendelkezésre az április 1-jétől március 31-éig tartó pénzügyi évvel dolgozó, Budapesten mára a legnagyobb légitársaságnak számító Wizz Air tavalyi beszámolója sem.

Diószegi József
Diószegi József

Ez is érdekelhet