A háborús infláció letörése eredményes volt Gulyás Gergely szerint: 3,6 százalékra „zuhant vissza” a márciusi infláció, a 2023-as célkitűzés tehát megvalósult, a 2024-es év pedig a gazdasági növekedés újraindításáról szól majd a miniszter szerint.
Szerző(k): Károly GáborA miniszter a kínai elnök látogatásával folytatta. Elmondta, hogy Hszi Csin-ping csak két uniós fővárosba látogat el európai körútján – Párizsba és Budapestre.
Szerző(k): Károly GáborA kormány elemezte a háborús helyzetet, mely „súlyosabb lett”, mert „újabb részletek derültek ki” a NATO-val, a NATO részvételével kapcsolatban – mondta Gulyás Gergely a Kormányinfó kezdetén. Erről a Kormányzati Tájékoztatási Központ részletes tájékoztatást fog adni – tette hozzá.
Szerző(k): Károly GáborPéntektől ismét megvásárolható a szezonális Dunakanyar napijegy.
Szerző(k): T. E.Helyszíni tudósítónk szerint egyelőre van némi csúszás: a 10.30-ra tervezett Kormányinfó nem kezdődött el időben.
Szerző(k): EconomxTörténelmi jelentőségű a kínai elnök e heti magyarországi látogatása, amely nagyban hozzájárul hazánk megerősödéséhez, a gazdasági-kereskedelmi viszony fejlesztéséhez – közölte korábban Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. Elmondta azt is, hogy
Szerző(k): Károly GáborHamarosan kezdődik a Kormányinfó Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszterrel és Vitályos Eszter kormányszóvivővel, melyen bejelentik a szerdai kormányülésen hozott döntéseket. A tájékoztatón várhatóan szó lesz a kínai elnök, Hszi Csin-ping magyarországi több napos látogatásáról, valamint a benzinárakról hozott döntésekről is.
Szerző(k): Károly GáborIdén hat alkalommal rongált jegykiadó automatát az az elkövető, aki több mint 27 millió forintos kárt okozott.
Szerző(k): Zádori BenceMár az iskolai szünidő kezdete előtt egy hónappal, május 13-tól sűríti a Balatonhoz induló vonatforgalmat és növeli a kerékpárszállítási kapacitásokat a MÁV-Start.
Szerző(k): V. G.