A Nébih 50 kg nem nyomon követhető, és lejárt fogyaszthatósági idejű élelmiszer azonnali hatályú forgalomból való kivonása mellett döntött.
Szerző(k): EconomxA héten is meglepően erős negyedéves pénzügyi adatokat közöltek a legnagyobb amerikai vállalatok.
Szerző(k): Kovács ÁdámBeindult az eperszezon, ami utcára csalta az alkalmi árusokat, akik a kilónként 1500-2000 forintért kínált, „mézédes” gyümölcsöt gyakran magyar eperként kínálják, de valójában vegyszerekkel tartósított, spanyol, olasz, görög szamócát adnak.
Szerző(k): Thurzó KatalinAz átlagos vízfogyasztás sokkal alacsonyabb hazánkban, mint az előírt érték, azonban alkoholfogyasztás tekintetében az élmezőnyben vagyunk.
Szerző(k): Kiffer AnnaKőrösi Csaba, a Kék Bolygó Alapítvány stratégiai igazgatója az Economxnak adott interjújában arról is beszélt, hogy hibát követnénk el, ha alábecsülnénk a kínai teljesítményt a zöld átállás területén. Az ENSZ Közgyűlés korábbi elnöke szerint a fenntarthatósági fordulat lehet az a terület, ahol stratégiailag az Európai Unió globális játékosként tudja pozicionálni magát.
Szerző(k): Vermes ÁdámAz MBH Bank friss agrárindexe szerint stabilizálódtak a magyar élelmiszer-gazdaság kilátásai, ugyanakkor alkalmazkodnia kell a körülményekhez minden agráriumban tevékenykedő szereplőnek. A pénzintézet szakértői úgy vélik, a Vidékfejlesztési Program forrásaiból megvalósuló szerkezetátalakítás növelheti az ágazat ellenállóképességét.
Szerző(k): Horváth BalázsA Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Magyar Zöldség Gyümölcs Szakmaközi Szervezet (FruitVeB) kiegyensúlyozott termésre számít idén.
Szerző(k): Zádori BenceA WMO és a Copernicus éghajlatfigyelő szervezetek figyelmeztetése szerint Európa a leggyorsabban melegedő kontinens és a hamarosan hőmérséklet a globális átlag kétszeresére emelkedik.
Szerző(k): Kiffer AnnaKevesebb PET-palackra van szükség, az egyén és a környezettudatos vállalkozások is többet tehetnének a Földért. Ha a változás elmarad, akkor 2050-re több lesz a műanyag szemét a bolygónkon, mint amennyi hal úszkál a vizeinkben.
Szerző(k): Koncsek Rita