A tartós hőség miatt hétfőre is tizenöt megyére a legmagasabb fokú, piros, a többi megyére pedig másodfokú, narancssárga figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat. Ezzel együtt több megyére a viharos széllökések és heves zivatarok miatt ugyancsak másodfokú figyelmeztetést adtak ki.
A meteorológiai szolgálat az MTI-hez eljuttatott szöveges figyelmeztetésében azt írta: a hőség hétfőn tetőzik, néhol 40-41 Celsius-fok körüli csúcshőmérséklettel. A napi középhőmérséklet északkeleten 25-26 fok körül, az ország legnagyobb részén 27-30 fok között valószínű.
Ennek megfelelően Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Somogy, Tolna, Vas, Veszprém, Zala és Pest megyére, valamint a főváros területére adták ki a legmagasabb fokú figyelmeztetést. Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves, Nógrád, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében ahogy vasárnap, várhatóan hétfőn is másodfokú figyelmeztetés lesz érvényben a hőség miatt.
Emellett hétfő este északnyugat felől markáns hidegfront érkezik, amelynek hatására az északnyugatira forduló szelet a Dunántúlon és a középső megyékben viharos, 70 és 100 kilométer/óra körüli lökések kísérik majd. Nyugaton, északnyugaton egy-egy heves zivatar is kialakulhat, amelyet ugyancsak akár 90 kilométer/órás erősségű szél és 2 centiméternél is nagyobb jégdarabokkal jégeső is kísérhet.
A várható viharos széllökések miatt Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Vas és Veszprém megyére másod-, Bács-Kiskun, Fejér, Nógrád, Somogy, Tolna, Zala és Pest megyére, valamint Budapestre elsőfokú figyelmeztetést adtak ki.
A heves zivatarok miatt Győr-Moson-Sopron és Vas megyére adott ki másod-, Komárom-Esztergom, Veszprém és Zala megyére elsőfokú figyelmeztetést a meteorológiai szolgálat.
Legolvasottabb
Hírbombát robbantott a Barátság-vezetékről a Reuters, a Molt is belekeverték
Baljós előjelek: ez az ország kihajítaná Magyarországot az EU-ból, ha megint a Fidesz nyer
Német gazdasági minisztérium: „Magyarországgal problémák vannak”
Egy órával kevesebb alvás – ekkor kell előre tekerni az órákat
Történelmi árcsökkentés az Aldinál: 1100 termék lesz olcsóbb
Megszületett a döntés a gázkazánok betiltását illetően
Az Erste és a CIB is megszólalt az esetleges kivonulásukról
Ez a három vármegye vezeti az influenzás listát
Megvan a Fradi ellenfele az Európa-ligában