Trump fontosnak nevezte, hogy a Bytedance nevű kínai cég birtokában lévő TikTok "biztonságos" amerikai vállalat birtokába kerüljön. Hozzáfűzte, hogy az üzleti megállapodásnak jövedelmezőnek kell lennie az amerikai pénzügyminisztérium számára is.
Az amerikai kormányzat álláspontja szerint a kínai videómegosztó nemzetbiztonsági fenyegetést jelent az Egyesült Államok számára, mert amerikaiak millióinak adataihoz jut hozzá. Az amerikai haderőnél már be is tiltották az alkalmazását.
Trump a múlt pénteken betiltással fenyegette meg a TikTokot, sőt, még azt is kilátásba helyezte, hogy nem hagyja jóvá a kínai vállalat amerikai felvásárlását. Ezt a felvetését azonban több befolyásos republikánus és demokrata párti politikus is, köztük például Lindsey Graham republikánus szenátor és Chuck Schumer, a demokraták szenátusi frakciójának vezetője bírálta, és szorgalmazta, hogy a cég egy amerikai vállalat kezébe kerüljön.
"Amerikai cégnek kell megvásárolnia a TikTokot, így mindenki továbbra is használhatja és az adatok is biztonságban lesznek" - írta Schumer a Twitteren hétfőn. Amennyiben a TikTok továbbra is kínai kézben marad, akkor "meg kell felelnie a Kínai Kommunista Párt törvényeinek, amelyek elrendelhetik az adatszolgáltatást a (kínai) kormány számára".
Schumer ezzel lényegében ugyanazt az álláspontot fejtette ki, mint Mike Pompeo amerikai külügyminiszter. Pompeo ugyanis vasárnap a Fox televíziónak adott interjújában azt hangsúlyozta: "amerikaiakra vonatkozó adatok biztonságáról van szó", s az adatok a Kínai Kommunista Párthoz kerülhetnek.
Vasárnap Satya Nadella, a Microsoft szoftvergyártó óriáscég vezérigazgatója megerősítette, hogy a cég tárgyalásokat folytat a TikTok anyavállalatával a vásárlásról. Donald Trump hétfőn az újságíróknak megerősítette, hogy "nagyszerű beszélgetést" folytatott az ügyről Nadellával.
Legolvasottabb
Behúzták a féket, inkább szembe mennek Ursula von der Leyennel
Döbbenetes lépésre készül Európa, az oroszok állnak a háttérben
Borulnak a húsvéti utazások, kapkodnak a turisták után a szállodák
Mi történik? Döbbenetes dolog derült ki a palackozott vízről
Több tízezer ember áll rendszámcsere előtt, közeleg a határidő: ez várhat rájuk
Megdöbbentő számok: így spórolnak a betegek ellátásán
Trump teljesen elszabadult: páros lábbal szállt bele kritikusába
Orbán Viktor kiment az emberek közé és egymilliós fizetést ígért
Hoppá: váratlan fordulat történt az olajárral