Hétfőtől megszűnt a kényelmi díj a mobilparkolásnál - hívta fel a figyelmet Solymár Károly Balázs, az Energiaügyi Minisztérium (EM) infokommunikációért felelős államtitkára a tárca Facebook-oldalán hétfőn.
A videóban az államtitkár emlékeztetett: eddig, ha valaki mobiltelefonon parkolt, a parkolási díj mellett kényelmi díjat is kellett fizetnie. Ez átlagosan 70 forint volt, de voltak olyan viszonteladók, olyan szolgáltatók, amelyek platformján akár 100-200 forintot is kellett fizetni - jelezte.
Mától ennek vége. Akik eddig azért parkoltak parkolóautomatával, mert nem szerették a kényelmi díjat, mától nyugodtan otthon hagyhatják az aprót. Nyugodtan, mobilon, bármely szolgáltatón keresztül díjmentesen tudnak parkolni - fogalmazott Solymár Károly Balázs.
Az államtitkár kijelentette: a kényelmi díj megy, a kényelem marad.
Sírnak a budapestiek, olyan parkolási díjak jönnek
Jelentősen átalakul a lakossági parkolás rendszere Budapesten, egyre több kerületben kell fizetni már az első autó után is, a második jármű utcai tárolása pedig extrém esetben évi több százezer forintba kerülhet. Az önkormányzatok differenciált díjakkal próbálják visszaszorítani az autók túlhasználatát.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Fellélegezhetnek a nyugdíjasok, nyáron érkezik a jelentős emelés
Behúzták a féket, inkább szembe mennek Ursula von der Leyennel
Borulnak a húsvéti utazások, kapkodnak a turisták után a szállodák
Elszabadult Trump: vészjósló jövővel riogat a NATO kapcsán
Jön a milliomosok adója: van, aki már menekíti a vagyonát
Kész tervei vannak a Tiszának, nagy változásokat ígérnek a Molnál
Sorra mondják le az európai álomnyaralásokat, a luxushajók a Perzsa-öbölben rekedtek
Megőrült az időjárás: valami rendkívül szokatlan történt
Már most dolgozókat vált ki a mesterséges intelligencia, de van egy kakukktojás