Az orosz polgári nukleáris építővállalat, a Roszatom kilenc új, Oroszországban tervezett reaktor közül hétnek az építését átlag négy évvel elhalasztja - jelentette be a vállalat sajtóközpontja. A döntést csupán a cég terveinek módosulásával magyarázták
A Szmolenszk-2 reaktor építése második szakaszának előkészítését például 2019 helyett három évvel később kezdik meg, és az első reaktor átadására 2022 helyett csak 2027-ben kerül sor a TASZSZ híre szerint.
Szergej Kirijenko, a Roszatom vezetője eközben sikereikkel büszkélkedik. Mint beszámolt róla Vlagyimir Putyin elnöknek, tavaly az oroszországi atomerőművek minden eddiginél több, 182 milliárd kilowatt/óra áramot szolgáltattak, így részesedésük az áramszolgáltatásban 15-ről 17 százalék fölé emelkedett. Emellett kiemelte, hogy az orosz nukleáris erőművek megbízhatósági mutatói kétszer jobbak az amerikai és az európai erőművekénél, és a vállalat rendelésállománya 2014-ben 34 milliárd dollárral 101 milliárd dollárra emelkedett.
Legolvasottabb
Egyre nagyobb gáz van: taktikáznak a magyarok, szorul a hurok Európában
Rátenyerelt a WHO a pánikgombra: szinte pontosan ugyanaz a forgatókönyv, mint a Covidnál
Súlyos következménye lehet, hogy megduplázták az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Súlyos teher Magyarország vállain Ukrajna 90 milliárd eurós karácsonya
Katasztrófa az egészségügyben: 32 ezer beteg rekedt a műtők előtt, egyesek 2030-ra kaptak időpontot
A szemüveg már a múlté? Zöld utat kapott az új csodaszemcsepp
Egyre hangosabban ketyeg a nyugdíjbomba: mennyit bír el még a kassza?
Hahó, nyugdíjasok! Aki ezt nem teszi meg néhány napon belül, az végleg lemarad
Térképre tették Putyin féltve őrzött titkát: ebbe beleremeghet az egész NATO