A P2P-hitelezők kulcsfontosságú szerepet tulajdonítanak maguknak a gyengélkedő gazdaságú országok talpra állításában és arra törekszenek, hogy a hagyományos banki finanszírozás kiszorításával forradalmasítsák a vállalati hitelezést. Az új technológia a bankoknál alacsonyabb kamattal és nagyobb megtérüléssel képes finanszírozási forrásokhoz juttatni vállalatokat.
A bankokat ez a törekvés nem igazán zavarja, hiszen a kis- és középvállalati hitelezéssel az alacsony nyereségesség miatt már nem is nagyon akarnak foglalkozni.A P2P, más néven "crowdfunding" ágazat növekvőben van, az Ernst & Young tanulmánya szerint a három legnagyobb brit P2P hitelező több mint 600 millió font-sterlinget helyezett már ki. A Nesta piackutató előrejelzése szerint az ágazat középtávon évi 12 milliárd fontos forgalmat bonyolíthat Nagy-Britanniában.
Az egyik legnagyobb amerikai P2P-hitelező, a Lending Club - az igazgatói sorában olyan ismert nevekkel, mint Lawrence Summers egykori amerikai pénzügyminiszter és John Mack, a Morgan Stanley korábbi vezérigazgatója - az idén 1,5 milliárd dolláros hitelkihelyezésre számít.
A legnagyobb brit P2P-hitelező, a 2010-es megalapítása óta már több mint 250 millió dollár hitelállományt felépített Funding Circle az elmúlt hónapban lépett együttműködésre a San Francisco-i Endurance Lending Network hitelnyújtó társasággal az amerikai gazdaságban a kis- és középvállalatok mintegy 100 milliárd dollárra becsült kielégítetlen finanszírozási igényének a kiaknázására.
A P2P befektetési modell forrásbevonásban azonban nem csak "felfelé" az intézményes befektetők felé, hanem "lefelé" a magánbefektetők felé is nyitni kíván. Az Egyesült Államokban ilyen finanszírozási megoldásban egyelőre csak a minimum egymillió dollár szabad tőkével rendelkező "bejegyzett befektetők" vehetnek részt. "Jelenleg mintegy kilencmillió bejegyzett befektető van az Egyesült Államokban, ami hatalmas piac. Mindazonáltal egy sikeres, a kis- és középvállalatok számára gyorsan és hatékonyan forrásokat biztosítani képes hitelezési üzlet felállításába 5-10 éves távlatban a kisbefektetőket is be kell majd vonnunk" - mondta James Meekings, a Funding Circle társalapítója.
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Régi-új ismerős a cég, amellyel az ukránok keresztbe tettek Magyarországnak](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722014350.jpg/240/?v=2024012201)
Régi-új ismerős a cég, amellyel az ukránok keresztbe tettek Magyarországnak
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)