A csőd szélén áll a LOT lengyel légitársaság, amely a hetekben még büszkén vette át Európában elsőként a Boeing csodagépét, a Dreamlinert. A Dziennik Gazeta Prawna (DGP), a vezető varsói gazdasági napilap értesülése szerint most a kormánytól kér segítséget, 1 milliárd zlotyt, vagyis mintegy 70 milliárd forintot - úgy tűnik, ennyi a tervezett takarékossági intézkedésekkel együtt talán elég lesz ahhoz, hogy elkerülje a csődöt.
A tőkeemelés formájában érkező segélyt a vállalat mélyreható szerkezetátalakításával kapcsolják össze. A járatok számát harmadával csökkentik és elbocsátanak mintegy 600 alkalmazottat. Rafal Baniak, az államkincstárnak a nemzeti légitársaságért felelős miniszterhelyettese sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánta a DGP értesülését. A vállalat azonban közleményt adott ki, amely szerint az államkincstárhoz fordultak, hogy első részletként nyújtson 400 millió zlotys segítséget a LOT-nak.
A cég szerint a szerkezetátalakításra azért is szükség van, mert bizonyítaniuk kell az Európai Bizottságnak, hogy van esélyük a talpon maradásra. Az EB jóváhagyása nélkül ugyanis az állam nem segíthet, de a lengyelek bíznak benne, hogy megkapják az engedélyt. Utoljára a LOT 2001-ben kapott segítséget az államtól: három, tőzsdén szereplő vállalat részvényeit 400 millió zloty értékben, amit fedezetként használva bankhitelből fedezte hiányát. Most erről szó sem lehet, az államtól készpénzre van szüksége.
Az elemzők emlékeztettek arra, hogy a légitársaság már régóta infúzión van. Csak ebben az évben mintegy 900 millió zlotyhoz jutott állami alapokból és ingatlaneladásból, ennek ellenére 2012-őt a becslések szerint 150-400 millió zlotys veszteséggel zárja. Miután már az üzemanyagért is tartozik, a szakértők kétségbe vonják életben tartásának értelmét. Helyesebbnek tartanák a csőd kimondását - amit a lap szerint az államkincstár is tervez arra az esetre, ha Brüsszel megtiltaná az állami segítségnyújtást.
Legolvasottabb
Katasztrófa az egészségügyben: 32 ezer beteg rekedt a műtők előtt, egyesek 2030-ra kaptak időpontot
Súlyos következménye lehet, hogy megduplázták az ingyenes készpénzfelvételi limitet
A szemüveg már a múlté? Zöld utat kapott az új csodaszemcsepp
Nyomasztóan kemény évek jönnek az ingatlanpiacon, brutális számokat kellene hozni
Készüljön: hétfőn visszatér a tömeg a boltokba, berúgta az ajtót az árréstop
Százezrek haltak bele az idén, pedig mindenki azt hitte, hogy irány a Hold
Kínai rendőrök helyett, kínai autók érkeznek hazánkba
Emelné a nyugdíjkorhatárt és csökkentené az egészségügyi szolgáltatásokat a kancelláriaminiszter
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését