Az amerikai Federal Reserve még nyáron jelentette be, hogy Taylor Swift turnéja elképesztő módon járult hozzá a turizmus fellendüléséhez, s ezt több amerikai város is megerősítette. Ezzel kapcsolatban a QuestionPro piackutató cég úgy becsülte, hogy zenei körútja 5 milliárd dollárral növelheti a világgazdaságot.

Visszahozta a pandémia-apátiából a turizmust


Annak ellenére, hogy a régióban összességében lassul a turizmus élénkülése, a jelentés kiemelte, hogy a világjárvány kitörése óta Philadelphiában a május volt a legerősebb hónap a szállodák bevételének szempontjából, s ez a városban tartott Taylor Swift koncertekre érkező vendégek beáramlásának köszönhető . A CBS News szerint a chicagói turisztikai és kongresszusi iroda is a nyár folyamán számolt be arról, hogy a város rekordot döntött a szállásfoglalások terén, ennek pedig elsődleges oka Taylor Swift három teltházas show-ja. Cincinnati vezetősége pedig úgy nyilatkozott, hogy

a város szállodái egy nap alatt 2,6 millió dollárt termeltek, amikor a sztár náluk lépett fel.

A Swift által okozott gazdasági hatás megdöbbentő: a rajongók messziről utaznak, hogy részt vegyenek koncertjein, megtöltve ezzel a szállodákat, éttermeket és helyi nevezetességeket.

Keresztpromó a stadionban


Van azonban olyan eset is, amikor egy konkrét vállalkozás számait tolta fel az űrbe az énekesnő, így járt például az NFL csapat, Kansas City Chiefs is. A hírek szerint Swift és a kansasiek játékosa, Travic Kelce mostanában sűrűn találkozgatnak, ennek következtében az énekes gyakran kilátogat a Chiefs meccseire. A románc ezen vonatkozása persze nem nagyon érdekel minket, van azonban ennek a kapcsolatnak egy olyan vetülete, amely mellett nem mehetünk el szó nélkül. 
Taylor Swift, Blake Lively és Ryan Reynolds szurkol a Kansas csapatának Kép: Getty Images
Egyes összeesküvés elméletek szerint ugyanis ez a szerelmi szál nem más, mint egy reklámfogás, mert

a Kansas marketingosztálya felismerte a Swiftben rejlő gazdasági potenciált.

A csapat ugyanis szeretné rajongói – ezáltal fogyasztói – bázisát a fiatal női közönséggel növelni, kvázi az énekesnő jelenlétével szeretnének bekebelezni egy újabb piacot. A foci-zene házasítása viszont nem pusztán az NFL-nek lenne jó, hiszen Swift is nyerhet magának egy újabb rajongói közösséget a foci szurkolók által, így növelhetné eddig sem kicsi birodalmát az USA-ban. Minden egyes rajongó újabb dollárokat jelent a felek zsebében, s ha igazi a szerelem, ha csak PR-fogás, az amerikai sajtó most azon pörög megállás nélkül, hogy mennyi plusz pénzt hozhat a konyhára ez a szerelem.

A New York Jets elleni meccsen Swift gondoskodott arról, hogy díszes társaságban mutogassa a kamera: mellette ült többek közt Ryan Reynolds, Blake Lively és Hugh Jackmann is.

„Ez egy kulturális jelenség, egy kapitalista, szórakoztató látvány. Taylor Swift kölcsönadja a márkáját az NFL-nek és fordítva”
mondta a VOX-nak Andrew Brandt, a Green Bay Packers korábbi ügyvezetője. A meccs alatti szünetekben ugyanis 17 olyan reklám volt, melyben az énekesnő koncertjeit promótálták, s az amerikai szaksajtó erről úgy fogalmazott, hogy az egész este olyan volt, mintha a mind-mind kapitalista Swift, az NFL, a tv-csatornák és a reklámozó cégek belefulladtak volna a marketingpillanatba, megfeledkezve arról, hogy azért mégiscsak egy focimeccs zajlik a pályán.

Felrobbant a közösségi média


Még rögtön a meccs utáni éjszakán, az NFL a szokásos focis háttérképeit olyan képekre cserélte, melyeken Taylor Swift meccs közbeni érzelmi reakcióit mutatja, és az Instagramon is hasonlóan cselekedett. A liga ugyanígy tett a hírfolyamában is, a különböző social platformokon Swift-témájú videókat tett közzé, remélve, hogy a Grammy-díjas énekesnő jelenléte kifizetődő lesz.

Ian Trombetta, az NFL közösségi, influencer- és tartalommarketingért felelős vezető alelnöke elmondta, hogy ezek a videók rekordnézettséget hoztak a liga közösségi oldalain. „Az elmúlt héten közel 200 millió megtekintést láthatunk a Travishez és Taylorhoz kapcsolódó tartalmakon” – mondta. A meccset közvetítő NBC elérte a 29 milliós nézőszámot, ez egy 2 milliós nézőszám növekedést jelent.

Kereskedelmi bravúr a köbön

Amit mindenki ki akar hozni ebből az egészből, az a még több hírnév és a még több pénz, akár szükségük van rá, akár nem. Nem titok, hogy az NFL-nek komoly kereskedelmi törekvései vannak. A liga 12 milliárd dollárt kaszált 2022-ben, nem is beszélve arról, hogy a tv csatornáknak, a kereskedőknek, sőt a hirdetőknek is pénzt generáltak.

A Swift-projekt is egy kereskedelmi vállalkozás, a Fed szerint olyan, mintha egy önálló gazdasági megaegység lenne az Egyesült Államokon belül.

Ennek ismeretében logikus, hogy a két gigavállalkozás megtalálja a közös utat egy olyan eseményen, amely több száz millió embert érint szerte a világon. Hiszen vannak Swift-rajongók, akik szeretik a futballt, és fordítva, és ez a két önálló gazdasági entitás hozzáférhet olyan demográfiai lehetőségekhez, amelyeket még nem ural, így piaci részesedést szereznek ott, ahol sokan azt hitték, hogy nem lehet.

Hogy a Traivis-Taylor románc valós érzelmeken alapul-e, nem dolga kideríteni a sajtónak, ám ha igaz, akkor ez egy isten adta ajándék, ami az NFL ölébe hullott, erről ugyanis csak álmodhattak a marketing osztályon. Ők pedig most köszönik szépen, fogják Swift rajongóit, és focival kapcsolatos edukatív videókkal bombázzák őket, miközben dollárjelek villódznak szemük előtt. 

A jelenség fenntartása azonban a tv társaságoktól is függ: nem mindegy ugyanis mennyit mutogatják az énekesnőt a lelátón, milyen hírességekkel veszi körül magát, felveszi- e a tv-s meccsre a Chiefs mezét. Nem mintha az NFL eddig nézettségi gondokkal küzdött volna, hiszen tavaly a 100 legnézettebb tv műsorból 82 NFL meccs-közvetítés volt Amerikában.

Ez nem más, mint sportmosás?


Azt már tudjuk, hogy az arab focimánia mögött sportmosás húzódhat meg, de egyes amerikai újságírók úgy vélik, hogy Swiftet is erre használja a liga. Hiszen az NFL-en belül számos olyan játékos van, aki nemi erőszak gyanújába keveredett, családon belüli erőszak miatt került bíróság elé, lövöldözött vagy bűnszervezethez csatlakozott. Az amerikai sajtó egy része felvetette, a szőke, kedves és helyes Taylor Swift tökéletes arca lehet az amerikai foci brandjének, és sikerülhet visszaszerezni azon női rajongókat, akik a játékosok erőszakos cselekedetei miatt elfordultak ettől a sporttól. És minden egyes visszaszerzett vagy most bekapcsolódó szurkoló újabb és újabb dollárt jelent a kasszában, mert tv-t néz, jegyet vesz, mezt vásárol. És egész Amerika erről szól: vásárolj!

Mágia Manchesterben: megőrülnek a marketingvezetők, ha a Uniteddel tárgyalnak

A pályán egy évtizede bukdácsolnak, a kereskedelmi részleg viszont sikert sikerre halmoz. Míg a szurkolók megállás nélkül bosszankodnak az eredmények miatt, a marketingesek minden nap boldogan mennek haza. Bővebben−−−>