Az ingatlan az egykori Dohány utca és Síp utca sarkán állt az úgynevezett Schmiedt-házban. Petőfi Sándor és Szendrey Júlia 1848 nyarán, a forradalom utáni hetekben, májusban költöztek ide, miután korábbi Lövész utcában (a mai Nyáry Pál utca) található lakásukat feladták. Ide Jókai Mór is velük tartott. 

A társbérlet valójában meglepően rövid ideig, mindössze kb. 4-5 hónapig tartott, mivel Jókai 1848. augusztus 29-én feleségül vette Laborfalvi Rózát, akinek egy korábbi kapcsolatából már volt gyermeke. Petőfi és Szendrey ellenezték a házasságot, így a barátság villámgyorsan és viharos körülmények között felbomlott. Jókai gyakorlatilag az esküvő napján kiköltözött a lakásból, és feleségével új otthont keresett.

Jókai távozásával a lakbért teljes egészében Petőfinek és Szendrey Júliának kellett fizetnie, ami megterhelőnek bizonyult számukra. De más körülmények is arra ösztönözték a párt, hogy elhagyják a menő nagyvárosi lakásukat. Szeptemberben ugyanis megindult Jellasics horvát bán támadása, Petőfi pedig jelentkezett a honvédségbe. Ráadásul Szendrey Júlia közös gyermeküket várta, Zoltán decemberben született meg, ezért jobbnak látták, ha a feleség elhagyja Pestet.

Mit tudunk az épületről és a lakásról?

Bár a népi emlékezetben Schmiedt-házként emlegetik a társbérletnek helyet adó bérházat, az épület pontos megnevezése Schiller-ház volt, amelyet tulajdonosáról, Schiller Károlyról neveztek el. Az egyemeletes, klasszicista stílusú épületben a lakás az első emeleten helyezkedett el. Az eredeti házat 1890-ben lebontották, a helyére egy nagyobb bérház került, hiszen a dualizmus második felében a századforduló környékén már javában zajlott az ingatlanbumm Budapesten. A korábbi álmoskás kisvárosból egy európai szinten is jelentős nagyváros formálódott. A régi ház helyét ma emléktábla jelöli a Dohány utca 18. szám alatt.

Jókai több művében, így az Életemből, a Petőfi Sándor életéből vagy a Csataképek a magyar szabadságharcból című írásokban is említi a lakást, innen ismerjük a részleteket is. Az író visszaemlékezései szerint egy háromszobás lakásban éltek, ahol a két háló között helyezkedett el a közös nappali-ebédlő. Míg a férfiak irodalmi műveket írtak a két íróasztalnál, addig Szendrey Júlia vezette a háztartást, illetve fordított és naplót vezetett.

„Volt két szélső szobánk: egyik az övék, másik az enyém; a középső volt a közös ebédlő és nappali szoba. Ott állt az ő íróasztala az egyik ablaknál, az enyém a másiknál; Júlia asszony pedig ott ült köztünk a pamlagon, s vagy olvasott, vagy varrogatott” – írja Jókai.

Jókai feljegyezte azt is, hogy ebben a lakásban Petőfi asztalán mindig ott volt egy díszes kard és egy pisztoly, emlékeztetve a forradalmi időkre, míg Júlia asztalán virágok és könyvek sorakoztak. „Petőfiéknek tágasabb lakás kellett, mint a Lövész utcai volt; nekem is kellett egy tanyát ütnöm valahol. Kivettünk hát közösen egy háromszobás lakást a Dohány utcában. A házbért s a konyha költségeit közösen viseltük” – olvasható Jókai visszaemlékezésében.

Mennyi az annyi?

A forradalmi időkben a megélhetés bizonytalan volt, így a bérleti díj megosztása praktikus megoldásnak tűnt. Petőfi, Szendrey és Jókai egyenlő arányban osztoztak a költségeken, ami segített nekik abban, hogy színvonalas és tágas polgári lakást engedhessenek meg maguknak a belvárosban.

A lakás évi bérleti díja 650 váltóforint (pengőforint) volt: ez az összeg akkoriban kifejezetten magasnak számított. Hozzávetőlegesen ekkora összeg volt egy átlagos kishivatalnok éves fizetése, sőt, egy napszámos akár 6-7 évig is megélhetett ekkora összegből.

Petőfiék eredetileg egyedül szerettek volna lakni, de a 650 forint meghaladta az anyagi lehetőségeiket. Így közösen azonban egy tágas, jó helyen lévő polgári lakást tudtak kivenni, mintha ma több százezer forintért menő menedzserként bérelnénk egy igényes polgári otthont a pesti belvárosban.

Egy darabig jól megvoltak hárman, majd fokozódott a politikai helyzet. Bár áprilisban jóváhagyta V. Ferdinánd a törvényeket, amelyek megalapozhatták egy kvázi korabeli polgári Magyarország létrejöttét, megalakult a Batthyány-kormány is, azonban végig arra spekulált a bécsi udvar, hogy összpontosítva a katonai erőket, vérbe fojtja a forradalmat.

1848 szeptemberében Jellasics mozgósította az erőit, ráadásul a politikai bizonytalanságban gazdasági nehézségek sújtották a lakosságot. Többek között a papír ára az egekbe szökött, a lapok előfizetői száma visszaesett, a honoráriumok kifizetése is akadozott, így a lakbér kifizetése egyre nehezebb feladattá vált. Jókai 1848 augusztusában, esküvője után, elhagyta a lakást, és Petőfiék is hamarosan kiköltöztek.

Miből telt nekik erre?

Felmerül a kérdés, hogy miből finanszírozták ezt a színvonalas polgári lakást. Petőfi és Jókai 1848-ban korabeli „influenszernek” számítottak. Petőfi volt az első magyar író, aki valóban meg tudott élni a tollából, amit az alapozott meg, hogy 1847-ben szerződést kötött Emich Gusztáv könyvkereskedővel. Eladta összes versének kiadási jogát 1500 pengőforintért. 

Ez egy összegben hatalmas tőke volt, ebből tudták berendezni a lakást és kifizetni a kauciót. Egy-egy verséért a folyóiratok (pl. Életképek) 5–10 forintot fizettek. Ez ma kb. 50-100 ezer forintnak felelne meg, ami 2026-ban elképzelhetetlen az irodalmi életben. Később mikor Petőfi belépett a hadseregbe, kapitányként havi 100 forint körüli zsoldot kapott, ami később stabil bevételt biztosított számára.

Jókai Mór pedig az Életképek című divatlap szerkesztője volt, amiért havi 50–60 forintot kapott, plusz a saját cikkeiért és novelláiért is honorárium illette meg. De essen szó Szendrey Júliáról is: apja, Szendrey Ignác ellenezte a házasságát Petőfivel, és kitagadta lányát, de az ifjú ara nem esett kétségbe, hiszen elkezdett publikálni, fordítani (pl. Andersen meséket), amiért saját jogán kapott pénzt.

Kapcsolódó