A legfelsőbb vezető az amerikai-izraeli légicsapás és megválasztása óta először szólalt meg, igaz, most sem jelent meg a nyilvánsosság előtt, az iráni állami tévében olvasták fel nyilatkozatát. Ebben közölte: az Egyesült Államoknak azonnal be kell zárnia minden bázisát a régióban, különben meg fogják támadni őket. Hangsúlyozta, hogy továbbra is hisz a szomszédos országokkal való barátságban, csupán az amerikai támaszpontokat veszi célba.
Hámenei a nyilatkozatában nemzeti egységre szólított fel és kijelentette, hogy továbbra is zárva marad a Hormuzi-szoros, hogy nyomást gyakoroljanak Irán ellenségeire – írja az Al Jazeera.
Meg fogjuk bosszulni mártírjaink vérét – közölte.
Köszönetet mondott a hadseregnek, amely szerinte megakadályozta, hogy Irán támadás alá kerülve uralom alá kerüljön vagy megosztottá váljon.
Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
